Búcsúzunk a Netflix vikinges sorozatától, amely még a Trónok harcánál is keményebb volt

2022.05.27. 15:41

Az utolsó királyságot (The Last Kingdom) még a BBC Two mutatta be 2015-ben, itt futott le az első két évad, majd a jogokat a Netflix vásárolta meg, és onnantól kezdve a streamingszolgáltatón jelentkezett új részekkel a kosztümös dráma. A Bernard Cornwell által jegyzett The Saxon Stories adaptációja a keménykedést tekintve már az elejétől kezdve olyan volt, mint a Trónok harca, csak éppen nem voltak benne sárkányok, mágusok és más mitológiai lények.

Csak hab a tortán, hogy a főszereplő, Uhtred (Alexander Dreymon) karizmája simán maga mögé utasít egy Havas Jont vagy még Jaime Lannistert is. A karaktert gyerekként látjuk először, akinek a testvére és az apja is meghal a hódító vikingek ellen vívott csatározások alatt. A gyereket egy másik szász kislánnyal, Bridával együtt Ragnar jarl neveli fel. A dolog Uhtredet örök kívülállóvá teszi, aki se a szászok, se a vikingek között nem találja a helyét, míg Brida (Emily Cox) egyre inkább megvadul, ahogy a sorozat halad előre – és egy ponton főgonosszá is válik.

Uhtredről érdemes tudni, hogy afféle főtanácsadóvá válik Wessexben – több szász királyt, így Alfrédot (David Dawson) és később Edwardot (Timothy Innes) is jó párszor kihúz a csávából. Pedig ezek az uralkodók elég zordul bánnak a szász–vikinggel: nem engedik, hogy Uhtred neve bekerüljön a kor beszámolóiba. Ügyes húzás, mert minden melodrámája ellenére Az utolsó királyságnak így el tudjuk fogadni, hogy valamennyire történelmileg hű.

A Netflix szériája a Trónok harcához, de még a Vikingekhez képest is sokkal szappanosabb. Ennek ellenére a királydráma, az udvaron belüli viszályok, a politizálás annyira izgalmas intrikákat sző, hogy sokszor ezek a veszekedések viszik előre a cselekményt. Ha ez nincs, akkor Uhtred szerelmi élete kerül előtérbe, főleg az elején elég sok a meztelenkedés Az utolsó királyságban – később, ha felnőtt szórakozást keres valaki, a vérengzős csatákkal kénytelen megelégedni. Legfőképp a negyedik-ötödik évadban fedetlen keblekből már kevés, belezésből viszont jócskán akad.

De hát ez egy vikinges sorozat, vicces lenne, ha azon lennénk fennakadva, hogy a szereplők közül sokan lesznek egyik részről a másikra egy fejjel alacsonyabbak.

A produkció egy-két üresjárattól eltekintve szépen pörög. Ám úgy tűnik, hogy a kosztümös sorozatok készítői egyszerűen képtelenek épkézláb utolsó évadot csinálni. A Trónok harca nyolcadik szezonja kritikán aluli lett – és valami hasonló összeomlás látható Az utolsó királyság március 9-én bemutatott, ötödik etapjában is.

Mintha a készítők elfelejtettek volna írni, úgy kapkodnak. Hol Brida a főgonosz, hol az álnok Aethelhelm (Adrian Schiller). Több epizódra háttérbe szorítják Uhtredet, és helyette teljesen zsákutcába kergetve saját magukat a Jack Sparrow-imitátornak is beillő Sigrtryggrrel (Eysteinn Sigurdson) vannak elfoglalva. Nagyon látszik az is, hogy a Magyarországon felvett sorozat munkálatai alatt csupán egyetlen, viszonylag nagy díszlete volt a stábnak, az Etyek-közeli Winchester vikingfalu, és azt adták el legalább öt különböző helyszínnek.

A láthatóan alacsony büdzsé megbosszulta magát, és annak ellenére hogy a végére összekapták magukat, a legújabb tíz részből úgy hatot feszengve néztünk végig. A végén azért kaptunk pár látványos csatát, Uhtred meséje nagyjából kerek lezárást kapott szerencsére.

Azért csak nagyjából, mert a Netflix éppen készíti a The Last Kingdom: Seven Kings Must Die című tévéfilmet, amely most már tényleg befejezi a 2015-ben megkezdett történetet.

A pontozást tekintve picit meg vagyunk lőve, az ötödik évad olyan keserű szájízt hagyott bennünk. De Az utolsó királyság minden botlása ellenére jó kis guilty pleasure volt mindig. Az ősidőkben pedig kitartunk amellett, hogy sűrűn iskolázta le a Trónok harcát is. Ez azért elég nagy szó.

7/10

Az utolsó királyság szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.