Őrült jó lett a Marvel új szuperhősös sorozata

2022.05.21. 18:57

A Marvel Studios 2021-ben szépen a lovak közé csapott: az év elején elhozták a nézőknek a Skarlát Boszorkány és android szerelme egy évados sztoriját a WandaVízióban, aztán folytatódott a sor A Sólyom és a Tél Katonájával, amelyben az új Amerika Kapitány debütált. A Loki a multiverzumos mókának alapozott meg, hogy aztán a What if...? című animációs szériában kiteljesedjen a dolog. Ja, és még nem volt szó a Sólyomszemről, ahol Clint Barton egy lelkes kezdővel fogott össze karácsony idején.

A Marvel-filmek eddig is rettenetesen összefüggtek, most pedig, hogy a tévéből is ömlik ránk az új tartalom, egyre nehezebb a nézőknek tartani az iramot. Pont ezért lettünk nagyon lelkesek, amikor a Disney+-on március 30-án bemutatták a Holdlovag (Moon Knight) részben Magyarországon forgatott első évadát, mely az elképesztően izgalmas mitológiája mellett azért is lett nagy felüdülés, mert alig kapcsolódik a Marvel moziverzumához.

A történet középpontjában a londoni British Museum ajándékboltjában dolgozó Steven Grant áll, aki titkon abban bízik, hogy túravezetővé léptetik elő. Egy elég furcsa szerzetről van szó, aki minden éjszaka az ágyhoz láncolja magát, máskülönben alva jár. Mint kiderül, az Oscar Isaac által játszott mókás figura korántsem olyan magányos, mint ahogy azt gondolja magáról: a Holdlovag főszereplőjének másik személyisége is van, Marc, egy kegyetlen zsoldos, aki Steven tudta nélkül eladta a lelkét egy egyiptomi istenségnek, Khonshunak.

A sorozatban amellett, hogy Steven/Marc önmagával viaskodik, főellenségnek ott van még az Ethan Hawke által játszott szektavezér Arthur Harrow, és képbe kerül egy titokzatos nő, Layla (May Calamawy) is, hogy egy pillanatra se legyen a nézőknek nyugtuk.

A WandaVízióval és A Sólyom és a Tél Katonájával kapcsolatban, főleg az utolsó részeket látva, sokan felhozták, hogy teljesen úgy fináléznak ezek a sorozatok, mint egy közepes Marvel-mozifilm. Ezt a Holdlovagra egy percre sem lehet rásütni, a Disney+ új, 6 részes produkciója sokkal közelebb áll a Légió című X-Men-spinoffhoz, mint az MCU bármelyik más darabjához.

Disszociatív személyiségzavarban szenvedő szuperhőst nem láttunk még a képernyőn, ez a műfaj tabuként kezeli úgy összességében a mentális bajokat, pedig a sorozatnak ez az egyik legérdekesebb eleme és egyben a mozgatórugója is. A Star Warsban nem hozott maradandót, de Oscar Isaac ebben a sorozatban valami zseniális, ahogy eljátssza a bohókás Stevent és a kőkemény Marcot egyszerre. Amikor a férfi két személyisége vitatkozik, tényleg olyan, mintha különböző embereket látnánk, hiába néznek ki egyformán külsőre. A betegség azzal jár ráadásul, hogy a főhős kétféle szuperhősperszónát képes magára ölteni: az egyik a Holdlovag, a másik pedig Mr. Knight.

Ezek az alteregók persze nem létezhetnének az egyiptomi mitológia nélkül, ami rettenetesen jól áll a szériának. Nagyjából akkora váltás és vérfrissítés, mint amikor a filmekben behozták a varázslást, az időutazást vagy éppen az űrbeli kalandozásokat. A vallás olyannyira terítékre kerül, hogy amikor az egyik részben meghal a főszereplő, látjuk az egyiptomiak hite szerinti túlvilágot. Ekkor szabadul el úgy igazán az őrület, mert Steven/Marc onnantól képtelen megkülönböztetni a képzelgést a valóságtól.

A Holdlovag nem csak az újító és merész jellege miatt az eddigi legjobb Marvel-sorozat. Oscar Isaac mellett Ethan Hawke és a főszereplő szerelmét játszó May Calamawy is nagyszerű teljesítményt nyújtanak. Ritka, amikor a jók és a gonoszok között csak úgy szikrázik a levegő.

Kár, hogy nem kapott bővebb kifejtést ez az egész. Az évad elég rövid, így a végeredmény némiképp összecsapottnak érződik, ráadásul elég jogos kritika a Holdlovaggal szemben, hogy az elején azzal spórolnak a büdzsén a készítők, hogy Steven ájulásait kijátszva nem mutatják a látványos akciójeleneteket. A sorozat végére a készítők azért jócskán rákapcsolnak, és az utolsó két részben a vizualitást és az akciójeleneteket tekintve is hozza az elvártakat a Holdlovag. Tény azonban, hogy nem a frenetikus CGI-je, hanem a mélysége és a frissessége miatt szerettünk igazán bele ebbe a történetbe.

Ha nem a Marvel-logóval kezdett volna minden héten a sorozat, soha nem mondtuk volna meg, hogy a Holdlovag a színes-szagos képregénygyár terméke. Ezt dicséretnek szánjuk nyilván, a Disney+ hatrészes produkciója az emlékeztető arra, hogy a szuperhősös zsáner igenis tud felnőttes, komoly és megrázó lenni. Nagyon sajnálnánk, ha Oscar Isaacet most láttuk volna utoljára mumifikált kosztümben igazságot osztani. Ha választani lehetne, a Holdlovagból szeretnénk inkább második évadot, mint bármelyik másik Marvel-sorozatból. Idő kérdése, hogy a folytatásért valaki petíciót indítson, mi tuti aláírjuk. (9/10)

A Holdlovag a Disney+ indulásával hazánkban szinkronnal is nézhető lesz.