Monroe: egy sztár a butuska szőkeség bélyegével

Ötvenkilenc éve halt meg a valaha volt leghíresebb színésznők egyike, Marilyn Monroe. A szőke szexszimbólum 1962. augusztus 4-én, altatótúladagolás következtében távozott az élők sorából, neve és arca azonban máig Hollywood egyik jelképe. 

A címbéli állítás A film krónikája, a mozgókép történetét átfedő lexikon egyik flekkjében olvasható. Való igaz, hogy Marilyn Monroe pályafutására rányomta bélyegét a szexbombaimage, de szakmailag sokat profitált a szőkeciklon-külsőből. 1942-től fotómodellként dolgozott, karrierje erotikus vonzerejére épült. A 20th Century Fox filmstúdió először 1948-ban szerződtette kisebb szerepekre. 

A vonzó külsőnek megvolt azonban a hátulütője is. Monroe sokszor próbált olyan szerepet kapni, amelyben megcsillogtathatta volna színészi képességeit, azonban sem a filmgyártóknak, sem a közönségnek nem fűlött a foga változáshoz: a színésznő komolyabb szerepben sosem aratott sikert. 

Egy páratlan karrier kezdete

Marilyn Monroe 1926. június 1-jén, Norma Jeane Mortenson néven született Los Angelesben, anyja után azonban a Baker vezetéknevet kapta. Zűrös gyermekkora volt, az apja lemondott róla, az anyai nagyszüleit és édesanyját pedig elmegyógyintézetben kezelték. A kislány nevelőcsaládoknál cseperedett fel – úgy hírlik, tucatnyi család nevelte őt, és egy darabig árvaházban is lakott. Először nyolcévesen vált szexuális bántalmazás áldozatává, és gyerekkorában nem ez volt az utolsó ilyen eset: a lányt nemcsak gondviselői, hanem az unokatestvére, valamint egy rokonának barátja is megerőszakolta. 

Tizenéves korában Norma Jeane egy ismerősénél tartózkodott, aki miután belefáradt a fiatal lány gondozásába, s hogy levegye a felelősséget önmaga válláról, a tizenhat éves kamaszt hozzáadta szomszédjához, James Doughertyhez. A férfi később tengerésznek állt, a második világháború idején a Csendes-óceán déli részére vezényelték.

A fotogén Norma Jeane-t akkor fedezte fel egy fotós, amikor a fiatal nő egy kaliforniai lőszergyárban dolgozott. A szerencse rámosolygott, Norma Jeane hamarosan sikeres modellkarrier kapujában találta magát: 1946 júniusában elvált Doughertytől, és nem sokkal később aláírta az első filmszerződését.

Néhány kisebb szerep után ismét munkanélküliként találta magát, és pár fotó erejéig visszatért a modellkedéshez. Az 1947-es The Shocking Miss Pilgrim című filmje után több felejthető karaktert is eljátszott, meztelen naptáras fényképének köszönhetően szerepet kapott a Scudda-Hoo! Scudda-Hay! című vígjátékban, amelyet kisebb szerepek követtek; 1950-ben kapott szerepet John Huston Aszfaltdzsungel című krimijében. Ugyanebben az évben egy másik szereppel is felhívta magára a figyelmet: a Mindent Éváról című filmben Bette Davis mellett ő is feltűnt a filmvásznon (igaz, ekkor még Davis alakítása vitte a prímet).

Monroe számára a valódi áttörést a Niagara című, 1953-as thriller jelentette. A filmben egy házasságtörő fiatal feleséget alakított, aki összeesküdött a szerelmével, hogy megölje a férjét.

Több mint színésznő

A Niagara sikere után pillanatok alatt felültették a szexistennő trónjára, a testi bájaiért való rajongás ekkor már szinte nem ismert határokat. Ragyogó szőkeségével, mosolygós és emberközpontú személyiségével, szabályos arcával és nőies alakjával az igazi (pontosabban ideális) nő megtestesítőjének titulálták. 

Két bombasikerű film, Az urak a szőkéket szeretik című musical és a Hogyan fogjunk milliomost? című romantikus vígjáték, valamint az 1954-es Páratlan biznisz a színházi biznisz az A-listás hollywoodi színésznők közé repítette.

1954 januárjában – két év románc után – ismét oltár elé állt: San Franciscóban feleségül ment Joe DiMaggio baseballjátékoshoz. A házaspár éppen Japánban nászutazott, amikor Monroe rögtönzött előadást tartott a Koreában állomásozó amerikai katonáknak, az esemény pedig majdnem zavargásba torkollott. Annak ellenére, hogy a médiában álompárnak titulálták őket, a sportembert roppantul zavarta új felesége szexi imázsa és óriási népszerűsége. A pár kilenc hónap házasság után elvált. A szakítás ellenére barátok maradtak, sőt Monroe halála után a férfi hetente rózsákat küldött exfelesége sírjára.

Monroe 1955-ben csatlakozott a New York-i Actors Studióhoz, amely a korszak legrangosabb színiiskolája volt. Színészi képességei tökélyre fejlesztése ellenére sem tudott kitörni abból a szerepből, amelybe korábban akaratlanul is beskatulyázták. Ugyanebben az évben Milton Greene-nel karöltve megalapította a Marilyn Monroe Inc. filmgyártó vállalatot, amitől azt remélte, hogy igényesebb szerepekhez jut. A 20th Century Foxszal már nem hosszabbította meg a szerződését. 

Marilyn Monroe neve összeforrt a fellibbenő fehér szoknya képével: Billy Wilder Hétévi vágyakozás című erotikus komédiája örök emléket állított női főszereplőjének. Ezután a nőt szinte már csak a vágy elérhetetlen tárgyaként csodálták, a filmekben és a való életben is a vágyak asszonya maradt. (A felvételen az látható, ahogyan a filmben nem látható.)

Az igazi misztikum 

Monroe alakját már az ötvenes évek közepétől titokzatos légkör övezte, amelyet tovább erősítettek örökölt pszichés problémái, valamint az intellektuális drámaíróval, Arthur Millerrel kötött házasságáról szóló tudósítások. Millerhez 1956-ban ment feleségül, ezután pedig rövid időre visszavonult a filmezéstől, bár 1957-ben Laurence Olivier-vel együtt szerepelt A herceg és a táncosnő című filmben. 

A kritikusok elismerését az 1959-es Van, aki forrón szereti után nyerte el. Billy Wilder filmjével Monroe az addigi legnagyobb sikerét aratta, a közönség özönlött a mozikba, a szakértők odáig voltak az alkotásért. A gesztusok és a mimika hozzájárult a sikerhez: a színésznő saját magát parodizálta.

Annak ellenére, hogy utolsó filmjét, az 1961-es Kallódó emberek című drámát férje, Arthur Miller kifejezetten Marilyn Monroe számára írta, házasságuk megromlott, és ugyanabban az évben pontot tettek kapcsolatuk végére. A történet a halálról, a mítoszok és az érzések széttöréséről szól. A súlyos mondanivalókat feldolgozó film világsiker lett, a kritikusok pedig mind a rendezést, mind a színészi játékot dicsérték. (A filmben nemcsak Monroe, hanem Clark Gable is utoljára lépett színre.)

Monroe 1962-ben elkezdte forgatni a Valamit adni kell című vígjátékot, azonban betegségekre hivatkozva gyakran hiányzott a forgatásról. Májusban New Yorkba utazott, hogy részt vegyen egy születésnapi gálán: ekkor énekelte el a Happy Birthday, Mr. President! néven elhíresült dalt John F. Kennedy elnöknek, akivel állítólag viszonya is volt.

Monroe-t menesztették a filmiparból, és bár később visszahívták, a színésznő többé nem dolgozott. Komoly depresszió kínozta, állandó orvosi gondozás alatt állt. Élete utolsó hónapjaiban egyre ingatagabb lett.

Marilyn Monroe több hónap egyedüllét után, 1962. augusztus 4-én éjjel halt meg Los Angeles-i otthonában. Holttestét csak másnap reggel találták meg. A színésznő meztelenül, arccal az ágynak nyomódva feküdt, egyik kezében a telefonkagylót markolta. Halálát gyógyszer-, pontosabban altatótúladagolás okozta. A tragédiát öngyilkosságként tartják számon, hiszen a színésznő számára nem volt ismeretlen a kábítószerek világa, valamint korábban is megkísérelt már öngyilkosságot. 

Halálának körülményeit az összeesküvés-elméletek sem kerülték el. Néhányan úgy gondolják, hogy Marilyn Monroe gyilkosság áldozata lett. Azt beszélik, hogy a színésznő azzal fenyegetőzött, hogy felfedi a Kennedy testvérekkel folytatott viszonyait (a pletykák szerint Robert F. Kennedy amerikai főügyésszel is kapcsolatban állt).

Monroe 23 filmje több mint 200 millió dollárt – és három Golden Globe-díjat – hozott a konyhára, hírneve pedig felülmúlta a korszak valamennyi filmsztárjáét. Sebezhetősége, érzékenysége és értelmetlen halála az amerikai popkultúra egyik legismertebb alakjává emelte.