Ingyenes autósmozi nyílik Újpesten

2020.05.26. 11:21

Déri Tibor, Újpest polgármestere saját Facebook-oldalán bejelentette, hogy a kerületben június ötödikétől kezdve öt héten át minden pénteken és szombaton ingyenes filmvetítések lesznek a helyi lakosoknak az Újpesti Piac előtti zárt területen.

Egy ideje azon törtük a fejünket, hogyan tehetnénk színesebbé Újpestet olyan programokkal, melyek a jelenlegi helyzethez is megfelelőek; hogy a már sok hete a négy fal közé szorult újpesti családok hogyan is tölthetnék minőségi idővel a hétvégi estjeiket az otthonukon kívül, szabad területen, közösen, mégis biztonságban.

- írja.

A programban olyan filmek szerepelnek majd, mint a Grease, a Hair, a Ponyvaregény, a Jurassic Park, az Ace Ventura, a Moszkva tér vagy a Sose halunk meg!, és a járványhelyzet miatt természetesen bizonyos szabályokat be kell tartaniuk a mozizóknak.

A személyautókban egy háztartásban élők tartózkodhatnak, lehetőleg maszkban. A gépjárműveknek egymástól 1,5-2 méterre lesz lehetőségük parkolni. A helyszínen mobil, konténeres mellékhelyiségek kerülnek kihelyezésre, amelyek a megfelelő fertőtlenítő eszközökkel lesznek ellátva

– tette hozzá.

88369590 2522316457990045 8256921094364069888 o
Fotó: Déri Tibor / Facebook

Hamarosan az Árkád tetőparkolóján is nyit majd egy autósmozi, írja a 24.hu. A szervezők százautónyi férőhelyet, érintésmentes fizettetést és beléptetést ígérnek, a rágcsálnivalóért sem kell majd kiszállni, mert azt görkorcsolyás felszolgálók hozzák majd helybe. A jegyeket nem főre, hanem autóra lehet megváltani a mozi honlapján 5500 forintért. A kínálatban évtizedes klasszikusok és újabb filmek egyaránt helyet kapnak, az első vetítési napon a Harcosok klubjával indítanak, de lesz a Rocky, a Truman Show, A nyolcadik utas: a Halál, és a Csillag születik is.

Tavaly is volt már itt hasonló kezdeményezés, beszámolónkat a főváros akkor még egyetlen autósmozijáról itt olvashatja.