Beszól a mai nagypofájúaknak Szabó István új filmje

MV5BMWI2YjIzYjgtOTAyMi00OWJhLThjNGYtZGJhYzc2Njg3MzJhXkEyXkFqcGde
2020.02.27. 21:36

Az Oscar-díjas Szabó István, az egyik legsikeresebb magyar filmrendező, a Mephisto, a Hanussen és A napfény íze alkotója nyolc éve nem készített filmet. Akkor Szabó Magda Az ajtó című regényét dolgozta fel Helen Mirrennel a főszerepben. Az ajtó alaposan megosztotta a kritikusokat és a közönséget, ami Szabó új filmjére, a Zárójelentésre is igaz lesz.

FELTÉTELEZHETŐ, HOGY HA VALAKI NYOLC ÉV KIHAGYÁS UTÁN, TÚL A NYOLCVANADIK ÉVÉN VISSZATÉR, HOGY ÚJRA FORGASSON, ANNAK VALAMI KÜLÖNLEGES OKA VAN.

Valamit nagyon el akar mondani, valamit még hiányol kétségtelenül jelentős életművéből. De hogy pontosan mi is volt ez, arra csak részben lehet válaszolni, mert a Zárójelentés végén a szánkba rágott tanulság annyira szimpla, hogy nehezen hisszük el, hogy csak ezért készült el a film. Márpedig, ami elhangzik, az körülbelül annyi, hogy a világ gonosz, az emberek többsége gonosz, de vannak olyanok, akiknek mégis helyén van a szívük, megvan az erkölcsi iránytűjük. És ha nem is holnap, de a gonoszok megbűnhődnek majd, a jók meg elnyerik méltó jutalmukat.

A történet, amibe ágyazva megkapjuk ezt a tanulságot, egy magyar orvos, Stephanus professzor sztorija. Őt játssza Szabó egyik kedvenc színésze, régi alkotótársa, Klaus Maria Brandauer, akivel többek között a Mephistót csinálta. Stephanust váratlanul nyugdíjazzák, feleslegessé válik. (Ez csak az első a teljesen valószerűtlen elemek sorában, ma Magyarországon nincs olyan, hogy felesleges orvos, pláne felesleges kardiológus. Nyugdíjból visszarángatott, kimerült, pihenni vágyó orvos viszont annál több van.)

Szóval Stephanus doktor unalmában lemegy a szülőfalujába, hogy meglátogassa az anyját (Csomós Mari), aki felhívja a figyelmét, hogy évek óta nincs háziorvos a faluban, jobb híján elvállalhatná ezt is. Hiszen mi köti Pesthez? Csak a felesége (Udvaros Dorottya), de ő úgyis elvan a karrierjével, híres operaénekesnő (mi más lenne, egy Szabó István filmben vagyunk).

Így aztán Stephanus visszatér gyerekkora színhelyére, ahol belefut az első szerelmébe, aki az asszisztense lesz (Szirtes Ági) és gyerekkori legjobb barátjába, aki időközben a falu papja lett (Eperjes Károly). A nosztalgiapartinak az vet véget, hogy a falu polgármestere (Stohl András) egyre többször keveredik konfliktusba a doktorral. Különösen amiatt, mert a polgármesternek nagy tervei vannak, gyógyfürdőt és szállodát álmodik a helyi forrás fölé, uniós támogatást, fellendülő turizmust, tejben-vajban fürösztött Kánaánt ígér a doktor szerint nem teljesen megalapozottan. A konfliktusnak van egy magánéleti szála is, a helyi kórusvezető, Énekerzsi (Kerekes Éva) a polgármester exe, aki egyre jobban tetszik a doktornak is.

A Zárójelentés tehát a jó és a rossz harca,

ahol a rossz a hatalom, a minden ízében gonosz polgármester (Stohl András egyszerűen átmentette a karakterét a korábbi filmjeiből, például az örökbecsű Pappa piából) és a jó professzor állnak szemben egymással. Mindkettőjüknek akadnak segítői, a polgármester elsősorban a falu gonosz nyelvére számíthat, a helyi sajtóval megtámogatott propagandára, míg a professzornak ott van Kristóf atya lelki támaszul. Az atyát játszó Eperjes Károly egyébként meglepően jó formában van, mind a megjelenését, mind a játékát tekintve, ami sajnos nem mondható el a többi szereplőről.

A legnagyobb gond a főhős, Stephanus. Klaus Maria Brandauer az anyanyelvén játszott, Csankó Zoltán szinkronjával látjuk a jeleneteit. Ez pedig a magyarul játszó magyar színészek mellett egyszerűen nem működik, ledobja a vászon, fura, disszonáns érzésünk lesz, amikor nézzük. Brandauer ráadásul a professzor naivitását, jóságát örökös mosolygással érzékelteti, ami bizonyos jelenetekben, helyzetekben teljesen indokolatlan és zavaró. Hasonlóan érthetetlen Kerekes Éva alakítása, akinek egy sebzett, depressziós karaktert kéne hoznia, de néha olyan, mintha csak gyagya lenne szegény.

Számokban

MV5BODhiYTU4YjctNDgxYS00ZWYwLWFmN2MtMDQzODBmZDZiOGNmXkEyXkFqcGde

Index: 4/10

A kizökkentő alakítások mellett kizökkentő helyzetek sorával találkozhatunk a filmben.

 Stephanus professzor negyven évet húzott le a magyar egészségügyben, de meglepődik azon, hogy az éjszaka közepén nem egy felkészült team, csak egy végtelenül fáradt és cinikus ügyeletes orvos (Józan László) várja, vagyis inkább nem várja az infarktusos betegét. (Az ügy végkimenetele viszont száz százalékban hiteles, ebben a végletekig lepusztított rendszerben ez egyszerűen nem történhet másképp, még ebben a filmben sem.)

Még ennél is kizökkentőbb az a dialógus, amiben Szabó a saját helyzetére reflektál. Nem először foglalkozik a filmjeiben a saját személyes történetével, 2006-ban kipattant ügynökmúltjával. Stephanus múltjában szintén van egy sötét folt, bár ez nem is folt, inkább csak pöttyöcske, amivel a polgármester keresztbe akar tenni neki. A doktor kirohanása, mely szerint “ezek a mai nagy pofájúak két pofon után bármit aláírtak volna" minimum vitatható. Pláne, hogy utána elhangzik a kérdés: “Ez önfelmentés?”, majd a válasz: “Á, dehogy”.

És nehéz elmenni amellett is, hogy a Zárójelentés nemcsak a forgatókönyvet vagy a színészvezetést tekintve problémás, hanem technikailag is. Rosszul van fényképezve, rosszul van vágva, nem jó nézni. Pedig egy vidéki háziorvos küzdelmei a mai Magyarországon simán megérdemeltek volna egy olyan színvonalú filmet, mint amilyenek Szabó korábbi munkái, például a Mephisto, a Redl ezredes vagy az Édes Emma, drága Böbe voltak. 

Ne maradjon le semmiről!