A gonosz karakterek nem használhatnak iPhone-t a filmekben

2020.02.27. 10:21

Meglehetősen fura kulisszatitkot árult el nemrég Rian Johnson, a Tőrbe ejtve című krimi rendezője egy interjúban. Johnson azt állítja, hogy az Apple egyszerűen megtiltotta, hogy a filmekben iPhone-t használjanak a negatív karakterek, írja az IndieWire. Azt persze nem általánosságban tilthatják meg, hogy egy rendező olyan telefont adjon a szereplői kezébe, amilyet csak akar. De ha az Apple támogatja a filmet, tehát fizet a termékelhelyezésekért a produkcióban, akkor már kiköthetik, és ki is kötik, hogy csak a pozitív szereplőknek lehet iPhone-ja. 

Johnson, aki éppen a Tőrbe ejtve folytatásán dolgozik, azzal viccelődött, hogy ez az intézkedés jól betesz a krimiknek, hiszen előre lehet tudni, hogy ha egy szereplő kezében iPhone van, akkor az a karakter már tuti nem lehet a gyilkos. Azzal is poénkodott, hogy ezt az egészet nem is kellett volna elárulnia, mert mostantól mindenki tudni fogja, hogy kik a negatív karakterek, de olyan érdekesnek találta a tilalmat, hogy nem bírta ki, hogy ne beszéljen róla. (Az intézkedés következményei egyébként a Tőrbe ejtve egyik kulcsjelenetében is megfigyelhetőek, de erről szpojler nélkül elég nehéz lenne bármit is írni.) 

Tőrbe ejtve amúgy igazi kasszasiker lett, a világon már 306 millió dollár felett tart a bevétele, annak ellenére, hogy nem egy létező regényen, képregényen vagy videojátékon alapul. Magyarországon is szerették a nézők, megnézték 5 hét alatt 136 ezren. Egészen az Oscar-jelölésig eljutott, Rian Johnsont a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában jelölték. 

Ne maradjon le semmiről!