Korhatáros lesz az élőszereplős Mulan

2020.02.20. 08:44

Az élőszereplős Mulan lesz az első a Disney mesefeldolgozásai közül, ami korhatáros lesz, írja a Variety. Természetesen korábban is voltak korhatáros Disney-filmek, de a korábbi animációs sikerek filmfeldolgozásai közül ez az első, ami Amerikában PG-13-as besorolást kapott. Ez azt jelenti, hogy 13 év alatti gyerekek számára a Mulan megnézéséhez "szülői felügyelet erősen ajánlott". 

A Mulan eredetijét 1998-ban mutatták be, Oscar-díjra jelölték, és kerestek vele több mint 300 millió dollárt. A történet az ötödik századi Kínában játszódik, ahol egy fiatal lány, Mulan férfinak öltözve áll be idős és beteg apja helyett a Birodalmi Hadseregbe, és az újoncokkal kiképzésre indul. Különleges képességeivel és bátorságával lassan kivívja a többiek elismerését. Az előzetes szerint az élőszereplős változatban komoly akciójelenetek, csaták lesznek, valószínűleg ezért kapott magasabb korhatárbesorolást, mint a többi remake.

A Disneynek nagyon bejöttek a korábbi animációs sikerek feldolgozásai, az Aladdinnal például egymilliárd dollárt kerestek, és már készítik a folytatását. Az oroszlánkirály feldolgozása még ennél is többet, 1,6 milliárd dollárt termelt. 

A Mulan magyarországi premierje 2020. március 26-án lesz.  

Ne maradjon le semmiről!