Elhunyt Terry Jones, az egyik Monty Python-tag

GettyImages-544380530
2020.01.22. 13:50 Módosítva: 2020.01.22. 13:58

77 évesen elhunyt Terry Jones, a Monty Python egyik oszlopos tagja, írja a Sky. Halálát megerősítette az ügynöke is. Jones évek óta súlyos demenciával küzdött, és 2016-ban hivatalosan is jelezte, hogy nem fog tudni többé interjúkat adni. A walesi komikusnál annak idején elsődleges progresszív afáziát diagnosztizáltak, ami az Alzheimer-kórhoz hasonló tüneteket okoz, és a kommunikációs képességek romlásával, így beszédzavarral is jár. Jones a legutolsó publikus eseményén annyira rossz állapotban volt, hogy a BAFTA-díjátadón már egy mondatot sem tudott mondani, így a díját sem tudta megköszönni.

Jones meghatározó figurája volt a társulatnak: nemcsak ott volt az alapítók között, hanem rendezőként is dolgozott, például ő jegyzi a Brian élete c. filmet, illetve Terry Gilliammel párban rendezték a Gyalog-galoppot és Az élet értelmét is. Az Erik, a viking rendezője és forgatókönyvírója ugyancsak ő volt.

Természetesen Jones színészként is részt vett a társulat munkájában, több klasszikus Monty Python-jelenetben szerepelt (például a Pokol Nagyijai egyik címszereplője volt), és egyebek között a Gyalog galoppban ő volt Herbert herceg és Sir Bedevere, a bölcs, a Brian életében pedig Brian anyja.

A walesi származású színész az Oxford Egyetemen diplomázott történelemből, itt ismerkedett meg Michael Palinnel, akivel több brit komédiát írtak és szerepeltek is bennük, mielőtt létrehozták Monty Python Repülő Cirkuszát. Eric Idle-lel, John Cleese-szel és Graham Chapmannel, illetve az amerikai Terry Gilliammel. Szereplőként, íróként és rendezőként is aktívan részt vett a társulat munkájában, majd később más projektekbe is belekezdett, mint a 2008-as Evil Machines c. opera. Az utolsó rendezése a Megtehetek bármit című vígjáték volt 2015-ben, amelynek a forgatókönyvét is ő írta. A leghírhedtebb írói munkája talán A fantasztikus labirintus című 1986-os film David Bowie főszereplésével, amelynek eredetileg ő írta a forgatókönyvét, de annyiszor átírták és annyian nyúltak hozzá, hogy az eredménynek végül túl sok köze nem volt Jones munkájához.

Ezenkívül Jones rengeteg könyvet írt a humorista munka rejtelmeitől komoly középkori történelemmel foglalkozó kiadványokig, illetve társalkotóként egy középkori legendák kifigurázásáról szóló rajzfilmsorozatot is, az 1996 és 1998 között futó Blazing Dragonst. Jones olyan komolyan vette a történelmet, hogy még Emmy-díjra is jelölték a korszakkal foglalkozó műsorát, majd később készített még egyet arról, hogy a rómaiak által leigázott népek sokkal fejlettebbek voltak kulturálisan, mint azt a többség gondolná. Gyakori vendégszerzője volt olyan patinás újságoknak, mint a Guardian, a Telegraph vagy az Observer, és élesen bírálta az iraki háborút.

Jones 1970-ben házasodott meg, vállaltan nyílt kapcsolatban éltek feleségével, és kapcsolatukból egy fiú és egy lány gyermek született. Végül 2009-ben elhagyta gyermekei anyját, és összejött egy nála sokkal fiatalabb svéd nővel, akitől született még egy lánya.

Tavaly volt egyébként ötven éve, hogy először adásba került a BBC-n Monty Python Repülő Cirkusza.

A gyászhírről megemlékezett John Cleese is, a Monty Python egyik legismertebb arca Twitteren, ahol azt írja, hogy furcsa, hogy egy ennyire tehetséges és végtelenül lelkes ember ilyen elegánsan elmúlt. Majd hozzáteszi, hogy részéről a Brian élete rendezése volt Jones legnagyobb munkája. A végén azzal zár, hogy kettővel kevesebben, már csak négyen vannak hátra - ezzel utal arra, hogy Joneson kívül már Graham Chapman sem él az eredeti hatosból.

(Borítókép: Terry Jonesról készült kép 1986-ban. Fotó: Martyn Goddard / Getty Images Hungary)  

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport