Meghalt Danny Aiello, a Hudson Hawk és a Szemet szemért legendája

2019.12.13. 16:35

83 évesen, a hírről először beszámoló TMZ szerint egy elfertőződött injekciós szúrás következtében elhunyt Danny Aiello, akit a Szemet szemért, a Hudson Hawk vagy a Léon a profi mellékszereplőjeként ismerhetünk, illetve ha a kilencvenes években néztünk zenetévéket, akkor a Papa Don't Preach című Madonna videóklipből.

Aiellóra a hetvenes években figyeltek fel egy itthon kevésbé ismert Robert De Niro-filmben (Bang the Drum Slowly), de a nagy áttörést Sal, a pizzás szerepe hozta meg neki Spike Lee 1989-es Szemet szemért című filmjében, amiért Oscar-díjra is jelölték. Szerepelt a Keresztapa II-ben, ott Tony Rosatót alakította. Láthattuk még a Volt egyszer egy Amerikában, dolgozott Tim Robbinsszal a Jákob lajtorjájában, Cherrel a Holdkórosokban, Robert Altman a Divatdiktátorokban rendezte, Al Pacino a Minden gyanú felett című drámában üvöltött mellette, Woody Allen pedig a Kairó bíbor rózsája című filmjére válogatta be a szereplők közé.

2006 óta mindössze hat filmet forgatott (addig százat), emellett kiadott pár lemezt, amin ő énekelt, hiszen remek hangja volt, de ami a legfurcsább, hogy 2011-ben egy jazz-rap fúziós albumot is. Szerepelt Broadway-darabokban, és írt egy rém hosszú című autobiográfiát I Only Know Who I Am When I Am Somebody Else: My Life on the Street, On the Stage, and in the Movies címmel.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport