J-Lo egy fillér fizetést nem vett fel a sztriptíztáncosnős filmje után

2019.11.20. 11:11

Nem elég, hogy hónapokon át készült arra az ötperces rúdtáncra, ami saját bevallása szerint élete legkeményebb szerepe volt, Jennifer Lopez egy fillér fizetést sem vett fel a filmért, aminek producere is volt.

A magyarázat nem túl bonyolult, Lopez producerként kvázi saját magát fizette volna a saját pénzéből, amit egyébként kockára tett A Wall Street pillangóiért (a húszmilliós büdzsé legalább felét állta). Most, hogy a film 150 millió dolláros bevételnél tart, tuti vigyorog, hiszen a haszonból csak csurran-cseppen neki is valami.

„Ez igazi Jenny from the Block-húzás – mondta a GQ-nak. – Bíztam magamban, a történetemben, a stábban, kompromisszummentesen megvalósítottam, amit akartam. A pénz soha nem motivált.” A kihívás annál inkább, tessék csak megnézni a fenti videót a felkészülésről, melynek végén a filmben jött az az öt perc, amit Lopez nem fog elfelejteni soha.

Az a kiszolgáltatottság, amit a testemet alig fedő ruhában, egy rúd köré tekeredve éreztem 300 felajzottnak tűnő statiszta előtt, mindig velem marad.

A film fogadtatása pozitív volt, kivéve a szexmunkásokat, akikről szól: szerintük a film hamis képet fest az életükről azzal, hogy a csillogást, a luxusautókat és a nercbundákat emeli ki, míg a valóság ettől nagyon távol van.