Kristen Stewart játssza a Kifulladásig tragikus sorsú színésznőjét

2019.11.14. 10:04

Új előzetest kapott a Kristen Stewart főszereplésével készült Seberg. A film Jean Seberg francia színésznő életéről szól, akit a legtöbben a Kifulladásig női főszerepében ismertek meg. Amerikai és francia filmekben egyaránt sikeres volt, de a magánélete szomorúan alakult. Négyszer ment férjhez, második férje Romain Gary regényíró, filmrendező, diplomata volt. 

Jean Seberg az 1960-as évek végén került kapcsolatba a Fekete Párducok polgárjogi mozgalommal, az aktivistájuk lett, ami miatt az FBI látókörébe került. 1970-ben várandós volt, amikor állítása szerint az FBI állandó zaklatásai miatt akkora feszültségben élt, hogy altatókat és nyugtatókat kellett szednie. Egy alkalommal olyan sok altatót vett be, hogy elvetélt.  

Később volt egy sikertelen öngyilkossági kísérlete, majd 1979-ben, negyvenéves korában nagy mennyiségű alkohollal és kábítószerrel a vérében találták holtan. Valószínűleg öngyilkos lett.

A film bemutatja a színésznő sztárrá válását, majd bekapcsolódását a polgári jogi mozgalomba, és azt, ahogy lassan elvesztette a talajt a lába alól. Kristen Stewart mellett Margaret Qualley, Zazie Beetz, Vince Vaughn és Anthony Mackie játszik benne. Az amerikai premier december 13-án lesz, a magyar bemutatóról egyelőre nincs hír. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ne maradjon le semmiről!