Ketten már (majdnem) aláírtak a Mátrix 4-hez

2019.10.16. 11:34

Neil Patrick Harris és Jada Pinkett Smith az első két szereplő, aki a Wachowski-nővérek Mátrix 4 (munka)című filmjében szerepelni fognak, utóbbi természetesen a 2. és 3. részben is látott Niobe nevű karakter bőrébe bújik majd bele. Niobe a Logos hajó kőkemény kapitánya volt, egyben Morpheus (Laurence Fishburne) csaja, aki dettó szerepelni fog a filmben, mármint a karakter, de fiatalabb kiadásban, az Aquamanból ismert Yahya Abdul-Mateen II megformálásában. És akkor most jön a "de": Pinkett-Smith még nem írta alá, csak nagyon közel van hozzá, Neil Patrick Harris viszont igen.

Harris a korábban bejelentett két főszereplő, Keanu Reeves (Neo) és Carrie-Ann Moss (Trinity) mellé érkező nagyobbacska név, viszont a szerepéről mélyen hallgatnak, ahogy a cselekményről is, mert messze van még a forgatás kezdete is. A Warner augusztusban jelentette be, hogy Lana Wachowski írja (Aleksandar Hemon és David Mitchell társaságában) és rendezi a filmet Reeves és Moss főszereplésével, de a testvére egyelőre nem jelezte, hogy társrendező lenne majd a 2020 elején induló forgatáson.

A Warner már egy ideje nagyon szeretné feltámasztani a franchise-t, de a jogok körüli hercehurca miatt minden ilyen kísérlet befuccsolt. Az, hogy augusztusban bejelenthették a folytatást, annak köszönhető, hogy Reeves és a Warner nyara is szépen alakult, a Toy Story 4 és a John Wick 3 is kaszált, így megvették a széthordott jogokat, és belevágtak. A három eddigi film egyébként összesen 1,6 milliárd dollárt hozott, szóval olyan rémesen nagy kockázatot nem vállalnak vele.

Harrisnek ez lehet az a nagy kiugrás, amire Harris kvázi a Doogie Howser napjai című sorozat (egy gyerekzseni orvosként dolgozik) óta vár.