Az oroszlánkirály és Beyoncé nagyon-nagyon szeretné, hogy zokogj

2019.06.24. 14:28

Érdekes emberkísérletbe fogtak a legújabb Az oroszlánkirály című film alkotói: azt szeretnék tudni, vajon képesek-e a nézők mindössze 45 másodperc alatt vörösre sírni az arcukat, ha őrületesen megható képeket mutatnak nekik, miközben felidézik az eredeti rajzfilm legszívhezszólóbb részeit a Beyoncé és Donald Glover által újraénekelt Can You Feel The Love Tonight részleteivel.

Minderre azért van szükség, mert Amerikában már indul is a jegyértékesítés az év egyik legnagyobb dobásának szánt filmre, amit valami rejtélyesen hülye okból élő szereplősnek neveznek annak ellenére, hogy egyáltalán nem élő szereplők lesznek benne, csak éppen most már más technikával kreálnak állatokat, mint annak idején a rajzasztalon. Július 19-én ugyanis már látható lesz az új Az oroszlánkirály az Egyesült Államokban, ráadásul mivel Magyarországon csütörtök a premiernap, nálunk már július 18-án lehet sírni vagy meghatottságtól, vagy a régi mese meggyalázása miatt dühtől - majd kiderül.

A jegyvásárlást segítő minielőzetes nagy dobása, hogy az eddigi, zenével visszafogottan bánó előzetesek után most először végre részleteket lehet hallani az akár már most Oscar-jelöltnek tekinthető filmzenéből, miközben Mufasa arról beszél, hogy a kedves nézők bizonyára emlékeznek arra, hogy ő bizony egy nagyon-nagyon-nagyon szomorú jelenetben meg fog halni, de azért a szívünkben örökké élni fog.

Már csak egy fontos kérdés maradt:

Ön elsírta magát?

Ne maradjon le semmiről!