Kőkemény nők a Terminátor: Sötét végzet első előzetesében

2019.05.23. 16:03

Kijött az első előzetes a hatodik Terminátor filmhez, a Terminátor: Sötét végzethez. A kétperces, CGI-ban bővelkedő trailerben több látványos akció is akad, az egyikben például azt látjuk, ahogy az aktuális Terminátor egy kamiont vezetve üldözi a főszereplőket, majd amikor megpróbálják egy lándzsával kinyírni, simán átalakul. De az előzetes végén összeütköző repülők is akadnak:

James Cameron, aki a két legsikeresebb és legjobb Terminátor filmet rendezte, az 1984-es Terminátor: A halálosztót és az 1991-es Terminátor: Az ítélet napját, ezúttal csak producere az új filmnek. Annak ellenére, hogy a film jogait Cameron visszaszerezte magának, a rendező a Deadpoollal befutott Tim Miller lett.  

A hatodik film figyelmen kívül hagyja a Terminátor későbbi, gyengébb folytatásait, és ott veszi fel a fonalat, ahol a második rész befejeződött. Így aztán szerepel benne Linda Hamilton, az eredeti és egyetlen hiteles Sarah Connor, és persze Arnold Schwarzengger is. Mellettük fontos szerep jut a Mackenzie Davis által alakított kőkemény Grace-nek is, akiről már a trailerből kiderül, hogy nem egészen ember. A gyilkológép szerepében ezúttal Gabriel Lunát láthatjuk.

A Terminátor: Sötét végzet október 31-én jön a magyar mozikba.  

Ne maradjon le semmiről!