Kompromisszummentes filmet ígér a Gazdatest és a Snowpiercer rendezője

2019.04.19. 16:36

A dél-korai rendező, Bong Joon-ho a Snowpiercer – Túlélők viadala, a Gazdatest és az Okja után, tízévnyi nemzetközi kitérő után tért vissza hazájába, hogy ismét kompromisszummentesen dolgozhasson, legalábbis ezt ígéri a film magyar forgalmazója. A filmet a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába is beválogatták.

Az Élősködők (Parasite) című film antihőse Ki-taek, akinek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.

Így szól a tartalomleírás, és már a magyar feliratos előzetes is elérhető a filmhez, de ne aggódjanak, abból sokkal kevesebb derül ki még ennél a négy rövid mondatnál is.

A film Magyarországon először idén ősszel, a 9. Mozinet Filmnapok programjában lesz látható, azaz 2019. október 17-20-ig lesz Budapesten és több vidéki városban. Később aztán a magyar mozikban is forgalmazni fogják.

Ne maradjon le semmiről!