Összeállt a Berlinale versenyprogramja

2019.01.18. 10:02

Összeállt a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja, a zsűri 17 film közül választja majd ki, hogy ki kapja idén az Arany Medve és az Ezüst Medve díjakat, írja az MTI a szervezők közleménye nyomán.

Ahogy korábban írtuk, a zsűri elnöke Juliette Binoche francia színésznő lesz, aki 2016-ban például a miskolci CineFest díszvendége is volt. "Feladatomat örömmel és nagy igyekezettel fogom ellátni" – nyilatkozta a decemberi bejelentés kapcsán.

A tavalyi négy után idén hét női rendező van a Berlinale versenyzői között, amerikai produkciót pedig csak versenyen kívül mutatnak be. Versenyen kívül öt további alkotást vetítenek a fesztivál fő szekciójában.

A versenyfilmekkel együtt 23 munka közül 20-nak a Berlinalén tartják a világpremierjét. A produkciókban és koprodukciókban összesen 25 ország vett részt, idén is erős lesz a közép- és kelet-európai jelenlét.

A felsorolt filmek között szerepel többek között François Ozon igaz történet alapján titokban forgatott, Grâce à Dieu (Isten kegyelméből) című munkája, valamint A nagy dobást rendező Adam McKay új filmje, az Alelnök (Vice), ami Dick Cheney egykori amerikai alelnökről szól.

A magyarok ezúttal a rövidfilmes szekcióba kaptak meghívást: Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című munkái lesznek ott Berlinben. Ám a Berlinale Classics nevű szekcióban vetítik Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjének 4K-felbontású, digitálisan felújított változatát is.

Ez az utolsó Berlinale, amelyet a német Dieter Kosslick irányít, a 2001 óta hivatalban lévő fesztiváligazgatótól egy olasz-holland duó, Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek veszi át a stafétát. Az idei Berlinalét február 7. és 17. között rendezik meg.

Ne maradjon le semmiről!