Egy házasság végével sem állhat meg az élet

2018.11.14. 05:04

Sebastián Lelio rendesen belehúzott: egy év alatt három filmmel jött elő, az Oscar-díjas Egy fantasztikus nő, valamint A rabbi meg a lánya után szeptemberben a Gloria Bell című alkotását mutatták be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.

Az Argentínában született, de Chilében élő rendező egyszer már elkészítette a filmet, a Gloria 2013-ban került mozikba a chilei Paulina García főszereplésével, majd 2017-ben Hollywoodból felkérték, hogy rendezze meg újra a filmjét.

A főszerepet ezúttal Julianne Moore (Az órák, Boogie Nights, A gyerekek jól vannak, A nagy Lebowski stb.) kapta meg, akinek alakítását a torontói világpremier után lelkesen éljeneztek a kritikusok. A pozitív kritikák mellett talán árulkodó az is, hogy a film jelenleg 100 százalékon áll a Rotten Tomatoes-on.

A film első előzetesét itt lehet megnézni:

A filmben Julianne Moore egy ötvenes éveiben járó, elvált nőként éli újra a kamaszkorát, aki a nyögvenyelős házasévek után újra bulizni jár, intimgyantáztat és persze ismerkedni kezd. Rajta kívül John Turturro, Michael Cera, Holland Taylor, Sean Astin, Rita Wilson és Brad Garrett is szerepet kapott a remake-ben.

A Gloria Bell jövő márciusban kerül az amerikai mozikba, a rendezővel készített idei interjúnkat pedig erre lehet olvasni.

Ne maradjon le semmiről!