A Trónok harca két színésze második közös gyermekét várja

GettyImages-1457765767
2023.02.06. 11:30
Kit Harington és Rose Leslie kétgyerekes szülők lesznek, a színész, aki egyelőre retteg attól, hogy kétgyerekes apuka lesz, a The Tonight Show vendégeként árulta el a nagy hírt.

Kit Harington és felesége, Rose Leslie második közös gyermekét várja. A két színész a Trónok harca című sorozat forgatásán ismerkedett össze, ahol Harington John Snow-t alakította, Leslie pedig sorozatbéli szerelmét, Ygritte-et.

A sorozatban érezhető volt a két színész között a kémia, amiről kiderült, hogy nem csak remek színészi munkájukat dicséri, ugyanis a forgatás alatt egymásba szerettek. A páros szerelme szerencsére túlélte a sorozatot is, azóta is együtt vannak, 2018. június 23-án házasodtak össze, 2021-ben pedig megszületett első gyermekük.

Harington a The Tonight Show vendégeként arról mesélt, hogy hamarosan érkezik hozzájuk második gyermekük, ugyanis Rose Leslie ismét állapotos. A színész azt is bevallotta, hogy egyelőre tart attól, hogy kétgyermekes apuka lesz, mert már pontosan tudja, hogy mivel jár a gyermekvállalás.

A sztárpár nem igazán oszt meg részleteket a magánéletéről, első gyermeküknek is csak a nemét hozták nyilvánosságra, ám a fiú féléves kora környékén Harington egy interjúban mesélt arról, hogyan éli meg apaságát.

Egy kicsit most is mesélt Jimmy Fallonnak. Elárulta, hogy immár kétéves kisfia nagyon okosnak tűnik, ami számára azért meglepő, hiszen a szülei mindketten színészek. Viccesen kifejtette aggodalmát, hogy ha valami ügyeset csinál, meg szokták tapsolni, és fél, hogy ezzel a színészet irányába terelik a fiút, aki túl okos ahhoz, hogy színész legyen.

A Trónok harca színészeinek fia egyelőre még nem érti pontosan, hogy testvére érkezik. Harington azt mesélte, hogy próbálják felkészíteni, és néha rámutatnak Leslie pocakjára, hogy ott van „anyu babája”, amire a kisfiú reakciója az, hogy ő is rámutat a saját pocakjára, és azt mondja, hogy az meg az ő babája.

(Borítókép: Kit Harington és Rose Leslie 2023. január 19-én. Fotó: Edward Berthelot / Getty Images)