Röhrig Géza új regényéből olvas fel Kiss Llászló zenés klubjában

KARL2651
2023.02.01. 10:50
Két földrésznyi – Ausztrália és Egyesült Államok –, valamint egy kis európai ország (ahol mi is élünk) virtuális közös halmaza jelenik meg Kiss Llászló klubjában. A februárban induló Vagy Sehol az URH és az Európa Kiadó alapító tagjának helymeghatározása szerint „A Tilos és az Egocentrum között félúton” található.

A több mint harminc éve az ausztráliai Sydney-ben is élő Kiss Llászló elmondta az Indexnek, hogy most itthon van, és tervei szerint hosszabb időt tölt el Magyarországon. Nyáron sokat szeretne koncertezni, addig is elindítja klubkoncertsorozatát a VIII. kerületi MIXAT STAGE-en.

A Vagy Sehol klub estjein a Kádár-kor amúgy sivár időszakát felderítő URH és Európa Kiadó zenekarok alapító tagja, zeneszerzője és basszusgitárosa, számítógépes grafikus és 3D animációs szakember zenél és érdekes embereket lát vendégül. Az első alkalommal Röhrig Gézát.

A február 9-i program várható felépítését is körvonalazta az Index olvasói számára:

Először zenélek egy kicsit, aztán Géza olvas, utána megint játszunk, aztán Géza olvas, majd eljátsszuk az egyik számát együtt. Alapvetően koncert lesz, amibe belefolyik Géza.

A Vagy Sehol nemcsak a klubsorozat, hanem a tavaly megjelent első szerzői lemezének címe is. Nyilván nem függetlenül attól, hogy Kiss Llászló magyarországi underground zenészi korszakát lezárva Kuala Lumpurig ugrott családjával. Több mint három évtizede meghozott döntését azzal magyarázza, hogy megalapozottnak érezte gyanúját: Magyarországon a kapitalizmust is elszúrjuk. Számítógépes grafikusként jól élt a malájok földjén, de onnan is tovább kellett állnia. Ezt is megindokolta egy hosszú interjúban

Amikor aztán Soros bedöntötte a maláj ringgitet, mennünk kellett, úgyhogy egy fejvadász közbenjárásával Sydney következett, ahol a mai napig is lakom, amikor nem vagyok éppen otthon, Budapesten.

Azelőtt, akkor és azóta is sokan kelnek útra Magyarországról a kalandok vagy a jobb jövő reményében. Saját tapasztalatai alapján Kiss Llászló minderről a következő megállapítást tette az Index podcastjában: „Azt hittük, hogy csak mi szívunk, de kiderült, hogy másutt se jobb.”

Az itt vagy ott, „vagy itt se ott” dilemma, amelyet első önálló lemezén is megénekelt, értelmezhető Röhrig Géza szempontjából is. A magyar költő, aki régóta New Yorkban él, volt kint hajléktalan, gondozott hajléktalanokat, hivatásszerűen tisztít meg halottakat a föld porától, és világsztárokkal játszik különféle filmekben.

Az Oscar-díjas Saul fia főszereplője, aki itthon a hajléktalanokat támogatja verseskötetével, és most regényt ír, akkor is izgalmas, ha épp nem akar beszélgetni. A Vagy Sehol klubban két szerzeményét hallhatják a jelenlévők, amihez Kiss Llaciék írtak zenét, majd felolvas készülő regényéből és verseiből is.

Kiss Llaci muzsikus barátaival, az átmenetileg Kiss+4 nevet viselő formációval biztos, hogy felidéz néhány klasszikus Európa Kiadó-számot, és még több szám szól majd a tavaly megjelent Vagy Sehol című albumáról. Először játsszák el közönség előtt a The Drunk című, angol nyelvű, nem felhőtlenül vidám számát, amelyet a klímakatasztrófa ihletett.

(Borítókép: Kiss László 2022. árpilis 20-án. Fotó: Karip Tímea / Index)