Meghalt Tom Verlaine

GettyImages-1147485230
2023.01.29. 06:14
73 éves korában meghalt Tom Verlaine amerikai énekes, gitáros és dalszerző, a Television frontembere.

A halálhírt Jesse Paris Smith, Patti Smith lánya jelentette be, aki közleményében azt írta, a zenész rövid betegség után halt meg.

A Television nem tudott akkorát robbantani, mint a korszak többi zenei formációja, de Verlaine óriási hatással volt a korszak gitárosaira, és szólóművészként folytatta, miután a csapat két album után feloszlott, írja a Deadline.

Verlaine volt a zenekar énekese, és a dalszövegek írásából is oroszlánrészt vállalt. Az egykori Thomas Miller a költő Paul Verlaine nevét vette fel, így jelezve, hogy a zenét és a művészetet szeretne ötvözni a színpadon.

A Television első nagylemeze, a Marquee Moon 1977-ben jelent meg. A Verlaine és a társalapító Richard Lloyd közötti növekvő feszültségek miatt a Television 1978-ban, a második album, az Adventure után felhagyott a közös munkával. A csapat 1992-ben aztán újra összeállt egy új album erejéig, majd ezt követően még adtak néhány koncertet.

Szólókarrierje során Verlaine összesen nyolc szólóalbumot adott ki 1979 és 1992 között. Ezután 14 évre visszavonult a zenéléstől, majd 2006-ban tért vissza a Songs and Other Things és az Around című instrumentális albummal.

(Borítókép: Tom Verlaine 2019. május 6-án. Fotó: Darren Eagles / Getty Images)