Senki nem tudja, mi történhetett az osztrák zeneszerzővel

GettyImages-113495083
2022.12.05. 06:42
Mindössze harmincöt évet élt. Mégis a nyugati világ egyik legismertebb művésze. Rövid földi pályafutása alatt olyat alkotott, amely maradandó – amíg emlékezünk rá. Wolfgang Amadeus Mozart 1791. december 5-én halt meg.

Heveny forróláznak mondták, ami Mozartot végnapjaiban kínozta. Végtagjai megdagadtak, mozdulni sem bírt, szemébe a reménytelenség könnyei gyűltek. Gondolatai egyszerre jártak az elmúláson, és azt is mondta, hogy szájában érzi a halál ízét, de még így, lázasan is utolsó művén dolgozott. 

Mondhatnánk, hogy csak a legkiválóbbaknak adatik meg, hogy az elmúlás küszöbén egy gyászmisén dolgozzanak. Ismerve Mozart zsenialitását, a Requiem különösen megrendítő, ez a holtak lelki üdvéért komponált könyörgés. Emberi sors ennél tökéletesebb drámai kifutással talán nincs is: befejezetlen.

Pótolhatatlan zseni

Amikor meghalt, éjfél múlt 55 perccel. Egykori leírások szerint odakint viharos szél fújt, az égből havas eső hullt, ugyanakkor a levegő hőmérséklete nem zuhant fagypont alá. Temetésére nem gyűlt tömeg, a Wiener Zeitung pedig – forrás: DM Magazin, 1991. 11. 30. / Müller von Asow: Levelek – ezekkel a szavakkal emlékezett meg Wolfgang Amadeus Mozartról, császári és királyi udvari komponistáról:

Ritka zenei tehetségét már gyermekkorában megismerte egész Európa; kiváló természetes adottságainak szerencsés kibontakozásával és céltudatos felhasználásával a legnagyobb mesterek színvonalára emelkedett. Erről tanúskodnak széles körben kedvelt és megcsodált alkotásai; rajtuk mérhető le a pótolhatatlan veszteség, amely Mozart halálával a zeneművészetet érte.

Titokzatos halál vagy klasszikus menekülés?

Sokan próbálták már megfejteni, mi okozhatta Mozart halálát. Betegségének leírásaiból, tüneteiből azonban csak annyi derült ki, hogy

  • lehetett vesebetegség, szívelégtelenség, szifilisz, egyéb vírusos és bakteriális fertőzés, reumás láz. 
  • Olyan feltételezések is születtek, Mozart csupán megrendezte halálát, menekülve hitelezői elől.
  • Mások azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy vetélytársa, Antonio Salieri mérgezte meg – bár ez a verzió leginkább a romantikus drámák eszköztárának része.

Senki nem tudja, mi történhetett Mozarttal, de tény, 1791. december 5-ét követően többé nem látták, új zeneművet W. A. Mozart néven senki nem komponált.  

Zenei hagyatéka igen gazdag, Mozart operáit, versenyműveit ma a világ minden táján, operaházaiban és koncerttermeiben játsszák. Most tesztelheti tudását, mennyit tud az osztrák zeneszerzőről, legalábbis a kvízben szereplő kérdések alapján.

A játék lezárult.

(Borítókép: Wolfgang Amadeus Mozart portréja 1780 körül,  Johann Nepomuk della Croce festménye. Fotó: Universal History Archive / Getty Images)