Megtalálták Stephen Sondheim korai musicaljének felvételét

2022.12.02. 17:11
Előkerült egy korai Stephen Sondheim-musical előadásáról készült ritka felvétel. A tavaly elhunyt amerikai zeneszerző 1948-ban, 18 éves diákként írta a Pinney's Rainbow című zenés darabot, amelynek egyik előadását valószínűleg ő maga rögzítette.

A CD-n megőrzött felvételt Paul Salsini, a Sondheimről szóló memoárkötet (Sondheim and Me: Revealing a Musical Genius) szerzője találta meg egy polc mögé esve dolgozószobája takarítása közben − közölte az MTI. 

Ez az első eredeti szereposztással felvett Sondheim-musical 

− hangsúlyozta.    

A darabot mindössze négyszer játszották a massachusettsi Williams Főiskolán. Az egyik előadást maga Stephen Sondheim vehette fel, és később másolták át CD-re. Salsini a BBC-nek azt mondta: rejtély, hogy hogyan került hozzá.    

A 80 perces felvételen 19 szám szerepel. Az amatőr rögzítés hangminősége nem az igazi, a háttérzajok és a közönség nevetése, tapsa is behallatszik, és néhány szünet is van a lemezen.    

Stephen Banfield zenetudós, a Sondheim Broadway-musicaljei című könyv szerzője a felvétel jelentőségét kiemelve elmondta, hogy nem túl sok élő előadásról készült felvétel maradt fenn 1948-ból. Hozzátette: nem tud arról, hogy Sondheim fiatalkorából van-e még egyáltalán másik felvétel. Feltehetően ez az első, amelyet hallhatunk tőle.

Két szempontból is a legkorábbi felvétele: egyrészt azért, mert az előadásban valóban ő játszik a két zongora egyikén, és azért is, mert ez az ő saját zenéje

− mondta.    

Megjegyezte, hogy a felvételen felfedezni vélt bizonyos elemeket, amelyek későbbi musicaljeiben jelennek meg, köztük a Sweeney Toddban vagy a Vadregényben.    

Salsini a CD-t a milwaukee-i Sondheim Kutatói Gyűjteménynek ajándékozza, hogy minél többen hallgathassák meg. Az író azt is elmondta: nem gondolja, hogy a darabot be kéne mutatni. Egy főiskolai musicalről van szó, amely főként azért érdekes, mert már megmutatta azt a képzelőerőt és azokat az irányokat, amelyek a pályafutását jellemezték − magyarázta.