Nem gondolná, ki fogja énekelni Zalatnay Sarolta slágereit

2022.12.01. 14:34
A jövőre húszéves VeszprémFest prémium zenei fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel. Július 12. és 16. között a História Kertben felállított nagyszínpadon Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko és Yusif Eyvazov, Joss Stone, valamint Norah Jones koncertezik, Rost Andrea pedig négy különböző produkciót mutat be a Jezsuita Templomkertben.

Két helyszín, öt nap, hét sztárfellépő és a huszadik év a világ minőségi zenei fesztiváljainak sorában – 2023-ban egyedülálló hangulatú koncerthelyszínein izgalmas produkciókkal ünnepli két évtizedes fennállását a VeszprémFest. A jubileumi év programkínálatát a Budapest Music Centerben mutatták be.

Az első napon partihangulat várja a látogatókat.

Július 12-én napjaink egyik legnépszerűbb fiatal latin énekese, Alvaro Soler nyitja a VeszprémFest 2023-as programját a História Kertben. Az énekes 2015-ben El mismo sol című dalával vált ismertté, a szerzeménnyel Európa-szerte, Latin-Amerikában, valamint Mexikóban is hatalmas sikert aratott. A debütáló dalnak különleges, kétnyelvű, spanyol–angol változata is készült, amelyet Jennifer Lopez közreműködésével rögzítettek. 2016-ban bemutatkozó albumának nemzetközi verzióján megjelent, Sofia című számával tarolt a sikerlistákon.

A második nap a világzenéé: július 13-án a fadoszupersztár, Mariza énekel a História Kertben. A 48 éves, portugál–mozambiki származású művésznő a portugál kultúra nagykövete, aki nem csupán kiváló fadoénekesnő, de a világ színpadainak egyik legnagyobb dívája. 2001-ben robbant be a világzene élmezőnyébe, azóta a világ csaknem összes jelentős előadóhelyén fellépett, és olyan zenei nagyságokkal muzsikált együtt, mint Gilberto Gil, Lenny Kravitz vagy Sting. Többször jelölték Latin Grammy-díjra, a BBC Radio 3 pedig három ízben is a legjobb európai világzene-előadónak járó díjjal ismerte el tehetségét.

Norah Jones először jön Magyarországra

A legtekintélyesebb műfaj, az opera képviselői lépnek színpadra: július 14-én a 21. század vezető primadonnája, Anna Netrebko szoprán klasszis lép énekel egy nagyívű, javarészt Verdi-operákból összeállított gálaműsor sztárművészeként. Netrebko jelenleg a világ legkeresettebb operaművészeinek egyike, akit a Time magazin is a világ száz legbefolyásosabb embere közé választott. A História Kertben a művésznő mellett színpadra lép férje, az azerbajdzsáni tenor, Yusif Eyvazov is, közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara.

Július 15-én öt év után újra a fesztivál vendége lesz Joss Stone. A Grammy- és Brit-díjas énekesnőt sajátos soul, R&B, reggae, világzene és hiphop ihlette zenei stílus jellemzi. Olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint James Brown, Herbie Hancock, Stevie Wonder, Sting, Mick Jagger, Robbie Williams és Rod Stewart, de közreműködött Jeff Beck és Ringo Starr albumán is. Legújabb lemezének dalai mellett örökérvényű slágereit adja elő a História Kertben.

Július 16-án pedig Norah Jones lép fel, aki korábban még soha nem járt Magyarországon, és nagy fegyvertény a VeszprémFest szervezőitől, hogy ide tudták csábítani. Az indiai származású énekesnő gyakorlatilag beleszületett a zenébe, hiszen édesapja Ravi Shankar háromszoros Grammy-díjas indiai szitárművész és zeneszerző. 23 évesen, 2002-ben megjelent Come Away With Me című albumával vált világszerte ismertté. Norah Jones kiugróan sikeres zenei karrierjének mérlege ötvenmillió eladott lemez, kilenc Grammy-díj és hatmilliárd dalletöltés.

Gálffi László figurái

A História Kertbe meghirdetett nagyszínpados koncertekkel párhuzamosan július 12. és 15. között mindennap egy-egy különleges Rost Andrea-produkciót láthat a közönség a Jezsuita Templomkertben. Július 12-én, Lukács Miklós cimbalomművésszel közös koncertjén két kivételes művész zenei találkozásának lehetnek tanúi a fesztiválozók, másnap pedig Rost Andrea mesterkurzusának növendékei állnak színpadra Mozart Figaro házasságával.

Július 14-én az énekesnő A díva és a férfiak áriák és színházi monológok című műsorát látja a közönség Gálffi László közreműködésével. A Lőrinczy Attila által írt humoros produkcióban Rost Andrea hat népszerű áriát énekel zongorakísérettel, az áriák között pedig a művésznő színész partnere rövid párbeszédekkel és monológokkal idézi meg 

az operavilág hat tipikus férfikarakterét: a menedzsert, a kritikust, a tenor partnert, a rendezőt, a karmestert és a rajongót.

Végezetül július 15-én Rost Andrea és a Budapest Hot Jazz Band Dalok a lányszobámból című előadása kerül színpadra. A világjáró operadíva ezúttal a könnyebb műfajban kalandozik, többek között Szécsi Pál, Zalatnay Sarolta, Marlene Dietrich, Judy Garland és Honthy Hanna slágereit énekli.