Telt házas koncerttel tért vissza Kiss Tibi a Quimbyvel

20221001 9112
2022.10.02. 09:31
Az extázisban sikoltozó tinilányoknál csak egy rosszabb jelenség van koncerteken: a hisztérikus állapotban tomboló középkorú nők, márpedig egy-két ember beleesett ebbe a kategóriába szombat este. De hát ez ilyen, három év után újra Quimby-koncert volt, méghozzá telt házzal a Budapest Parkban. A zenekar pedig 31 éves fennállása alatt bőven adott okot arra, hogy rajongóik önkívületi állapotban ünnepeljék a bandát.

Míg nyáron a Parkba Krúbira és Carson Comára a fiatalok hozták el szüleiket, itt megfordult a képlet: rengeteg gyerek szembesült azzal a ténnyel, hogy bizony anyu és apu is tud a révület határáig csápolni, miközben együtt üvöltik a tömeggel, hogy épp kit nem találnak, kiknek adják meg magukat, vagy mit kapott fel a vihar.

És ez így szép.

Persze nem arról van szó, hogy a Quimby már nem szólít meg fiatalokat, mert bőven voltak olyan arcok, akik láthatóan nem ezen a zenén szocializálódtak, de mégis megtalálták a dalszövegekben, az egyedi dallamvilágban saját magukat – és erősen meghatározták az estét azok az arcok, akik nem ma kezdték az autókázást a szerpentinen.

Szenvedély és öröm

Nehéz nem pátoszosan fogalmazni a 2022. október 1-jén átélt Quimby-koncertről, de az igazság az, hogy a zenekar megmutatta, miért vannak együtt 31 éve jóban és rosszban.

Talán amikor a srácok anno kitalálták zenekaruk nevét, még nem is sejtették, mennyire találó. Bár a quimby a New York-i szlengben az ember, aki három férfi egyidejű romantikus együttlétének a középső tagja, „in the middle of a manwich”, mégis át tudjuk kalibrálni ezt a képet valami kevésbé vulgárisra. Ugyanis az, hogy mit jelent ez a zenekar 2022-ben, szintén leírható ezzel a kifejezéssel, mert

a Quimby pontosan az a valami, ami a zenekar és a közönség között megbújik mindkét fél ölelésében.

Közös ügy, szenvedély és öröm. 

Előzenekarként Áron András és a Black Circle Orchestra hangolta a népet. A füstös blues úgy töltötte be a teret, mintha mindig is ott lebegett volna. Áron András sokoldalú előadó, a Black Circle Orchestra pedig kifejezetten jó találata lett. A country stílussal fűszerezett dalok egy itthon kevésbé ismert tájra repítik az embert. Nemcsak stílusban, minőségben is. Schoblocher Barbi énekesként, Pénzes Máté billentyűsként gazdagítja a formációt – egyébként a Blahalouisiana zenekarban játszanak, a Blaha pedig nagyon sokáig töltötte be az előzenekar szerepét a Quimby életében. Úgy tűnik, Kiss Tibiék vonzódnak a hattagú zenekarokhoz.

Serceg a bakelit

Azt, hogy a közönség mennyire várta, hogy a magyar könnyűzene koronázatlan királyainak hat tagja is végre belecsapjon a húrokba, mi sem bizonyítja jobban, minthogy amikor ez három év kényszerpihenő után végre megtörtént, a többezres tömeg egy emberként kiáltott fel örömében. Amikor a színpad két oldalán lévő hatalmas kivetítő a frontembert mutatta, a közönség tapssal köszöntötte a visszatérő Kiss Tibit.

A hosszú idő után végre élő zenében manifesztálódó, ismerős, szeretett és vágyott dallamokra generációk kezdtek el együtt érezni.

Van valami varázs a Quimby költészetében, mindenkiben eltalál valamit.

Mellettem egy nagymamám korú néni csápolt, úgy bulizott, hogy elszégyelltem magam a rokkantnyugdíjas tempóért, amiben ellötyögtem. Mondjuk meglepett, hogy nem csak az újhullámos előadók koncertjén, itt is előkerültek a telefonok, hogy az emberek rögzítsék kedvenc dalaikat. A mellettem álló hölgy például majdnem az összes számot levideózta, kivéve a Fekete Lamourt, mert akkor éppen rendelést adott le Messengeren. Esküszöm, nem akartam leskelődni, de hát mindezt a kameraállványként rögzített kéztartásban tette, az arcom előtt. Bár akkor lett volna mindez stílusos, ha a megrendelt rúzs színkódjánál azt írja, hogy

Nekem mindegy, csak a színe legyen vörös,

Mint a hajnal alja, vörös,

Legyen mindegy, legyen vörös!

Körülbelül hat számot kellett várni ahhoz, hogy Kiss Tibi az éneklésen kívül is megszólaljon a mikrofonba:

Jaj, de hiányoztatok, mindjárt sírok.

A zenekar minden tagja láthatóan remekül érezte magát, az elmúlt covidos évek és egyéb problémák után az otthontalanság otthonából megérkeztek az otthonosságba. A hatalmas kivetítőknek hála kinagyítva lehetett látni azokat a pillanatokat, amikor a tagok nemcsak a közönséggel rezonáltak, hanem egymást is újra megtalálták közös szenvedélyükben.

Család, barát

Varga Livius közel annyi számot énekelt, mint frontember-társa. A mai napig egészen érdekes tapasztalat úgy meghallgatni előadásában a Magam adom című örök közönségkedvencet, hogy nem félmeztelenül, egy sámánt is meghazudtoló rituális táncot lejtve teszi mindezt, de fogjuk a hidegre. Lendületben persze nem volt nála hiány. Balanyi Szilárd úgy ült a zongora mögött, mintha karácsony lenne, és a hangszert hozta volna neki a Jézuska, boldogságát pedig gyönyörűen vezette a billentyűkbe.

Gerdesits Ferenc olyan energiákkal verte a dobot, hogy még John Bonham is füttyentett volna elégedettségében. Kárpáti József, alias Dodi szerencsére nem csak bravúros trombitajátékával bűvölte meg a közönséget, a Nice day című számot is elnyomta. Mikuli Ferenc, aki az este kísértetiesen hasonlított Mácsai Pálra, megmutatta, hogy miért elengedhetetlen a basszusgitár egy zenekarban.

Vendégzenészek is gazdagították a hangzást, többek között Nagy Dávid ütőhangszeren, Tóth Sándor szaxofonon, és a bravúros gitáros, Vastag Gábor „Vasti”.

Pokolra kell annak menni

Kiss Tibi egy ponton feltette a kérdést zenésztársainak, hogy van-e még a tarsolyukban sláger, amit eljátszhatnának az este. Mindezt többek között a Fekete Lamour, a Cuba Lunatica, a Nyina, az Ajjajjaj, a Forradalom, az Otthontalanság otthona, a Legyen vörös, és a Libidó című szám után tette. Kérdésére a közönség felnevetett, hiszen szinte csak slágerdalaik vannak. De az énekes elmesélte, hogy vannak dalok, amik nagyon nehezen születnek meg.

Amikor valamiért nagyon mélyre kell hozzá menni, és nagyon nehéz onnan visszajönni. De hát aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni

– zárta a gondolatmenetet, majd beavatta a csillogó szemű tömeget abba, hogy van egy daluk, ami viszont szinte csak úgy kicsúszott belőlük. És jött az Autó egy szerpentinen.

A koncert végének közeledtével a zenekar kifejezte, hogy nagyon hálás azért, amiért olyan sokan eljöttek. A meghatottság látszott mindenkin. Kiss Tibi tekintete például egész történeteket mesélt. De ugyanezek az érzések tükröződtek vissza a közönség soraiból. A Quimby rengeteg embernek jelent sokat, három évtized elég hosszú ahhoz, hogy beépüljenek a szervezetbe.

Ám ha minderről lehámozzuk a nosztalgiát, akkor is kristálytisztán rajzolódik ki, hogy nemcsak a viszontlátás és -hallás öröme emelte magasba az estét, hanem a lecsupaszított zenei élmény is.

Szeress vagy eressz el

Kicsit több mint másfél óra önfeledt zenélés után lementek a színpadról, hogy utána három percig felidézzék az emberekben az elmúlt közel három évet, amikor nem szólt más, csak a visszataps. A Most múlik pontosan, Sehol se talállak és Magam adom című dalokkal rátettek még egy lapáttal a slágerhalomra, majd a Kicsi országgal tényleg elbúcsúztak. De nem örökre.

Mi most megyünk, de úgy néz ki, hogy maradunk is. Még mindig nincs jobb ötletünk.

Szóval megtörtént. Három év után újra a Quimby búcsúztatta a fesztiválszezont, nagykoncertet adtak, mi pedig remek élményt kaptunk. A fiúk hivatalosan is visszatértek, a rajongók pedig szeretik őket, és nagyon nem eresztik.

(Borítókép: Kiss Tibi. Fotó: Szollár Zsófi / Index)