Ezért szivárgott el a közönség fele a nagyszínpad főfellépőjéről

A Bastille koncertje után felkavarodott porfelhő még vastag falat képezett, amikor megközelítettük a színpadot. Balomon egy fotós, jobbomon egy blogger, középen én, így álltunk meg nagyjából száz méterre a színpadtól a nézőtér bal oldalán. Előttünk tömött sorok. Épp csak felmértük a terepet, hogy nagyjából mire is számíthatunk, máris összezárt mögöttünk az odaözönlő tömeg.

A közönség feltűnően vegyes volt. Francia indulót üvöltő focidrukkerektől, laza, raszta rajongókig mindenféle embert lehetett látni. Ahogy kialudtak a fények, az ováció megemelkedett, és rögvest bele is csapott a banda. A Kings of Leon az első három dalt kvázi szünet nélkül le is pörgette.

A hangerő középtájon egészen tűrhetően alakult, se nem túl hangos, se nem kevés. Érdekes volt konstatálni, hogy az eredeti formában sokszor légies dalok most sokkal vastagabban szóltak, erőre kapott a gitár és a basszus, háttérbe vonultak az effektek és a billentyűs sávok.

A minőség nem kérdés

Caleb Followill jellegzetes vokáljai sokkal határozottabban szólaltak meg, mint a zenekar kezdeti felvételein. Érződik a hangján, hogy némi víz lefolyt már a patakokban, mégsem gyengült vagy torzult a szín, inkább csak érett, minőségét tekintve pedig rossz szavunk nem lehet. Ugyanez igaz a zenére is, mivel a koncert az első hangtól az utolsóig teljesen profi volt, mintha egy újrakevert lemezen hallgattuk volna. Talán ez is volt az egyik oka annak, hogy a közönség furcsán reagált a jelenségre.

A zenekarra alapvetően sem jellemző, hogy túl sokat kommunikáljanak a nézőkkel, ami most sem volt másképp. Három-négy kiszólástól eltekintve nem volt interakció a színpad és a nézőtér között. Kicsit úgy tűnt, hogy a banda takarékon van, és csak a kötelezőt hozza, de ez a koncert végére elmúlt. Lehetett látni a teljes erőbedobást,

Ahogy az első öt dal alatt tapostak át rajtunk az emberek, hogy előbbre jussanak a sorok között, úgy a koncert felétől ez megszűnt, és a nép kifelé kezdett vándorolni. Mindez bennünk is csak akkor tudatosult, amikor már a száz méter helyett csak ötvenre voltunk a színpadtól, amihez semmit sem kellett tenni, csupán az előlünk eltűnő emberek helyét átvenni.

A közönség egy része valószínűleg nem ismerte a zenekar munkásságát, valamint ezt a hangzásvilágot, hiszen ahogy körbenéztünk, csak pár ember énekelte elszórva a dalokat. A táncolható, laza rockzene vagy teljesen beszívta a nézőt, vagy teljesen ledobta magáról.

A sláger megmarad

Az utolsó harmad elején volt némi érdekesség, mikor a Closer című dalnál egy egész kis víz alatti üvegpalota épült fel a színpadon. A látvány szinte végig minimalista volt, ennél a dalnál mégis úgy éreztük, hogy egy másik helyre csöppentünk. Az alterből indie-be, abból át countryba, majd vissza rockba körforgás úsztatta a közönséget végig a koncerten, amiből csak néha zökkentünk ki, mikor hirtelen kiürült a zene egy-egy gitárszólónál, ami valahogy mindig túl halk volt a többi hangszer mellett.

Ezenfelül nem panaszkodhatunk az összhangzásra, az ének frankón megszólalt, a hangszerek jól csengtek. A slágerek húzóereje itt is megmutatkozott, a Use Somebody volt a válaszvonal, ahol az addig kimondottan mérsékelt tömeg megzavarodva kapkodta fel a nyakába az embereket olyan sűrű falként, hogy voltaképp futballmeccsen sem állhatnának szűkebben a játékosok.

Lehet, ez a focidrukkereknek is szimpatikus volt mögöttünk, mivel a Use Somebody után még egy teljes dalon keresztül énekelték a refrént, ami félúton a francia indulóba csapott át.

ami ismét megmozgatta a tömeget, majd a zenekar elköszönt, és elhagyta a színpadot. A közönség sem kérlelte a bandát a visszatérésre, a két sláger lement, tíz perccel később pedig már tömött sorok álltak a mosdóknál és a kiléptetésnél, a por pedig megint úgy kavarodott fel, mint a koncert előtt.

A Kings of Leon tavaly jött volna a Szigetre, amit végül lemondtak, így a 2021-es új lemezüket promotáló turné helyett egy egyszeri koncertet kaptunk most. Talán nem is baj, mert így a régi, jól ismert dalaik és az újabb szerzemények között egészséges egyensúly alakult ki az eloszlásban.

de a Kings of Leon minőségét tekintve jó koncertet adott, még ha nem is tapsoltatták vagy énekeltették erőltetetten a közönséget. Az, hogy az alter-rock ezen világa kiben ragadt meg annyira, hogy több ilyen zenét is hallgasson, vagy épp mennyivel bővült a banda rajongótábora a koncert által, már egy egészen más kérdés, de a négy testvér (pontosabban három fivér és egy kuzin) hozta azt a formát, amit szokott.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)