Novák Katalin: Oroszország az agresszor, de gazdag kultúráját nem tehetjük zárójelbe

DMOHA20220629006
2022.06.29. 19:15
A Szépművészeti Múzeumban Henri Matisse: A gondolatok színe – Remekművek a párizsi Pompidou Központból címmel nyílt átfogó, a francia festő életművét több mint 150 alkotáson keresztül bemutató kiállítás.

A művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Henri Matisse: A gondolatok színe – Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlat megnyitóján a budapesti Szépművészeti Múzeumban.

A köztársasági elnök kiemelte: olyan művész kiállítása nyílik, akinek két világháború borzalmait kellett végigélnie, és közben alkotott. „Matisse nem tette le az ecsetet 1914-ben és 1939-ben sem, csak a színskála változott sötétebbre a palettáján” – mutatott rá az államfő, hozzátéve: a francia művész tudta, hogy a művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van.

Novák Katalin elmondta: így tanulhatunk tőle, rajta keresztül a háború borzalmairól, a műveknek köszönhetően érthetjük meg, hogy miért kell mindent megtenni az ellen, hogy a szomszédunkban dúló háború tovább eszkalálódjon. Nincs jó és rossz háború, csak háború van, ami pedig szükségszerűen rossz.

A háborúval szemben a béke áll, ami lehetőség a jóra, s mi, magyarok a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút, erre szeretnénk minél többek figyelmét felhívni.

A béketárgyalás olyan, mint a Matisse-képeken gyakran megjelenő nyitott ablak, amely kiutat mutathat a sötétségből – fogalmazott Novák Katalin. Hangsúlyozta: az Oroszország által indított háború nem pusztán fenyegetés, hanem mindennap megélt valóság, s ennek a háborúnak csak vesztese lehet. „A túléléshez, az élethez szükségünk van a családjukat védelmező anyákra és apákra, a vezetők bölcsességére és a művészek alkotásaira, akik helyettünk tudják átérezhetővé, átélhetővé tenni versben, prózában, zenében, képben a fájdalmunkat, a haragunkat, a magányosságunkat.

Ebben a háborúban Oroszország az agresszor, de ettől Puskin, Tolsztoj vagy Szolzsenyicin írásait, Csajkovszkij és Prokofjev zeneműveit nem szabad kidobni.

Egy gazdag kultúrát akkor sem tehetünk zárójelbe, ha az ország vezetőinek cselekedeteit egyöntetűen elítéljük” – mutatott rá a köztársasági elnök, hozzáfűzve: szükségünk van az orosz és az ukrán kultúrára és művészetre, de leginkább békére van szükségünk. 

A tárlat kronologikus rendben vezeti végig a látogatót a több mint fél évszázados életmű meghatározó szakaszain – írja az MTI.

(Borítókép: Érdeklődő az Henri Matisse: A gondolatok színe – Remekművek a párizsi Pompidou Központból című kiállítás sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeumban 2022. június 29-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)