Tudja, milyen az önismereti opera?

B RKL20160604043
2022.06.26. 14:35
Egy színházi este, dzsessz és bossa nova, egy kis opera némi pszichológiával és egy klasszikus zenei koncert, azaz négy program az Óbudai Társaskör júliusi kínálatából. A Kiskorona7 a legszebb nyári hónapban megnyitja a kertjét a közönség előtt.

Aki járt már az Óbudai Társaskör vadgesztenyefás, rózsabokros kertjében, és elidőzött a vadszőlővel befutott, ódon falak árnyékában, az biztos, hogy visszavágyik. Júliusban négy különféle stílusú programot is élvezhet a közönség a Kiskorona utca 7. kertjében.

Július 7-én este nyolctól a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén Grieg Holberg-szvitje, Mendelssohn a-moll vonósnégyese és Csajkovszkij Vonósszerenádja hangzik el. Ezután – bár a tartalom kapcsolódik a klasszikus zenéhez – két rendhagyó és felettébb szórakoztató előadás követi egymást.

Elemző pszichológusok kezébe kerülhet a néző a FaReMiDo Társulat önismereti operakoncertjén. Mozart az egész világ! című műsorukban a Figaro házassága, a Don Giovanni és a Così fan tutte részleteit hozzák – egy kicsit másképp: sok improvizációval, helyzetkomikummal, akár beszélgetésekkel fűszerezve. Június 16-án garantálják a tartalmas kikapcsolódást.

A másik szórakoztató produkció színház a kertben: Patrik Süskind zseniális monodrámáját láthatja a közönség Klem Viktor előadásában július 22-én, pénteken este. A nagybőgő közvetlen beszélgetés a zenész és a néző között, bár csak a nagybőgős beszél. Őszintén vall az életéről, szerelméről, a zenéhez, az élethez fűződő viszonyáról, gyengeségeiről, vagy éppen játszik a hangszerén.

A nagybőgős ismeri saját határait, elfogadta a neki jutott szerepet, de megőrzi a vágyát, miszerint egyszer nagyot ordít a zenekari árokban, s akkor, ha csak egyetlen másodpercre is, végre mindenki egyedül őrá figyel majd

– mondja Klem Viktor rövid ajánlójában. A monodrámát Radnai Márk rendezte.

És még mindig nincs vége, buli is lesz a kertben: a Blue Canarro Group nem hétköznapi, de fülbemászó dallamokkal és egy egészen szokatlan, kilencfős felállással érkezik. A hangszeresek hol szólóban, hol pedig több szólamban énekelnek is; saját dalokat, kedvelt slágereket és ismerős örökzöldeket a nosztalgikus, múlt századi kuplék, a dzsessz és a bossa nova világából is merítve. Friss, színes, változatos hangzást teremtenek, amelyet nem is lehetne elképzelni egy pohár bor nélkül. Július 29-én este nyolctól játszanak.

(Borítókép: Az Óbudai Társaskör (ÓTK) műemlék épülete és bejárata a Korona tér és a Kiskorona utca sarkán a főváros III. kerületében 2016. június 4-én. Fotó: Róka László  / MTI)