Nem Bosch lesz az egyetlen holland sztár Magyarországon

GettyImages-143271311
2022.06.26. 06:25
A következő három évben Budapest – Hollandia kiemelt kulturális partnereként – a korábbiaknál is több holland kulturális esemény befogadója lesz. Lesznek programok a klasszikus képzőművészettől a kortárs irodalomig, a kerékpáros kultúrától a világszínvonalú popzenéig vagy a jazzig – minden, ami Hollandiáról eszünkbe juthat.

A nemzetközi gyermekvonat-akciótól a július 17-ig látható Bosch-kiállításon át az Irodalom éjszakája programsorozatáig vagy a Holland Nemzeti Balett Junior Társulatának bemutatójáig számos holland kötődésű kulturális esemény mutatkozott be a közelmúltban Budapesten, a holland–magyar kulturális együttműködés keretében. Az elkövetkező években pedig a Holland Nagykövetség szándéka szerint még több ilyen programra számíthatunk.

A Hollandia és Magyarország közötti kulturális együttműködés több évszázados múltra tekint vissza, amely most még intenzívebbé vált. Hollandia a befogadást, a nyitottságot és az innovációt támogatja, programjainkban ezeket az értékeket lehet majd felfedezni

– mondta Désirée Bonis. A holland nagykövet asszony kiemelte, hogy a sorozat egyik legfontosabb állomása a még egy hónapig látható Bosch-kiállítás: ez a legnagyobb Bosch-kiállítás, ami valaha volt Közép-Európában, kihagyhatatlan élmény. A magyar fesztiválokkal együttműködve pedig 

olyan kortárs művészekről is kiderül, hogy hollandok, akikről ez nem volt egyértelmű,

ilyen például a világ DJ-ranglista jelenlegi második helyezettje, Martin Garrix vagy a szintén a világ élbolyához tartozó Tiësto.

Holland írók, zenészek

A gazdag programsorozatban június 26-án tartják Jozef Van Wissem holland minimalista zeneszerző lemezbemutatóját. A művész elnyerte a Cannes-i Filmzene-díjat a – Jim Jarmusch által rendezett – Halhatatlan szeretők című filmért a Cannes-i Filmfesztiválon. Az elektronikus tánczene kimagasló előadóival is büszkélkedhet Hollandia: Franky Rizardo, Martin Garrix, Moksi, Reinier Zonneveld és Yellow Claw ezúttal a Balaton Sound sztárfellépői lesznek.

Augusztus elején jelentkezik a Great Yonder: a mesebeli helyszínen, Bedepusztán zajló rendezvényen a művészek szabadon alkothatnak, a vendégek pedig élvezhetik a természetet és inspiráló előadók felolvasásait. Ezt követően jön majd a Building Bridge Festival, megnézhetjük Hans van der Meer fotográfus kiállítását, lesz holland jazzhétvége és holland írók is bemutatkoznak majd az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében. A három éven át tartó grandiózus sorozat állomásairól a folyamatosan frissülő információkat a dutchculture.hu oldalon követhetik az érdeklődők.

(Borítókép:  Jozef Van Wissem 2012. április 22-én. Fotó: Jordi Vidal/Redferns via Getty Images)