Ejtették a vádakat Luc Besson ellen

GettyImages-1033050494
2022.05.24. 21:37
A párizsi fellebbviteli bíróság elutasította a többszörös nemi erőszak vádját, amelyet Sand Van Roy holland-belga színésznő hozott fel Luc Besson francia filmrendező ellen.

A színésznő 2018-ban azt állította, hogy A nagy kékség és a Nikita rendezője két éven át többször is megerőszakolta. Az ügyészek 2019 elején az elégtelen bizonyítékra hivatkozva ejtették az ügyet, de miután Van Roy ugyanabban az évben új bejelentést tett, ismét elindították a vizsgálatot – idézte fel kedden a BBC hírportálja.

Besson ügyvédje most azt mondta, a bíróság megerősítette ügyfele ártatlanságát. „Van Roy mintegy tíz beadványa mind ugyanúgy végződött. Luc Besson sajnálja a négy elvesztegetett évet” − tette hozzá Thierry Marembert.

Van Roy ügyvédje, Antoine Gitton bejelentette, hogy fellebbez.

A színésznő azzal vádolta meg Bessont, hogy 2018 májusában, néhány órával azután, hogy egy hotelben találkoztak, Besson megerőszakolta.

Decemberben a vizsgálóbíró elrendelte az ügy elutasítását arra hivatkozva, hogy „nincs egyetlen elem sem, ami alátámasztaná Van Roy állításait”, az ügyészek pedig múlt hónapban ejtették az ügyet.

Legalább még három másik nő vádolta meg a 63 éves rendezőt szexuális visszaéléssel a bírósági meghallgatásokon. Besson mindig tagadta a vádakat. 2019-ben az ellene folyó ügyről azt mondta,

hazugság az elejétől a végéig.

Korábban a rendező erős képzelőerejűnek írta le a színésznőt, aki szerepelt Besson Taxi 5-jében és a Valerian és az ezer bolygó városa című filmjében, bár elismerte, hogy volt vele szexuális kapcsolata.

A rendező, producer és forgatókönyvíró Besson további híres filmjei a Metró, a Léon, a profi és Az ötödik elem.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon .

(Borítókép:  Luc Besson 2018. szeptember 12-én. Fotó:  Patrick Seeger/picture alliance via Getty Images)