Mennyit tud a leghíresebb magyar rockénekesről?

DMOHA20191108034
2022.05.17. 05:51

A József Attila Gimnáziumban alapította meg a harmadikos Kóbor János barátaival azt a zenekart, amely a legendás Omega elődjének tekinthető. A srácok a nyugati rádiókat hallgatva rájöttek, hogy ők is beatzenészek szeretnének lenni, és sorsolással döntötték el, hogy kinek melyik hangszeren kell gyakorolnia. Laux József már dobolgatott, Kóbor Jánosra a ritmusgitár jutott. Miután két képzett zenész – Mihály Tamás, majd Presser Gábor – is csatlakozott az akkor már sikerrel muzsikáló társasághoz, Kóbor letehette a gitárt.

Az Omega volt az első magyar beatzenekar, amelyiknek önálló nagylemeze jelenhetett meg. Ezt a tehetségükön túl annak köszönhették, hogy Angliában is készült velük egy album, és a szocialista kultúrpolitika nem tűrhette, hogy előbb legyen kapitalista lemezük.

A Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című rocktörténelmi jelentőségű lemez 1968-ban jelent meg, először mono változatban. Két év múlva érte el a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat azt a technikai szintet, amikor elkészülhetett a sztereó változat is.

Kóbor János hangja viszont monóban és sztereóban is lenyűgözte a rajongókat. Az akkori nagy riválisokhoz, az Illéshez és a Metróhoz képest nyers, rockos, „rollingos” számaik, a megjelenésében, énekhangjának dinamikájában is a nyugati rocksztárokat idéző Kóbor produkciója a színpad elején Magyarország nyugati határain túl is sztárokká tette az Omega zenészeit. Kóbor János, aki 2021 decemberében hetvennyolc évesen esett a Covid-vírus áldozatául, a magyar és az európai rockzene egyik legmeghatározóbb előadója volt. Néhány kérdéssel ellenőrizheti, mennyire ismeri azt a zenészt, aki betegsége előtt a következő koncertturnéjukra készülve még az mondta: Amíg én élek, addig Omega is lesz. A legendás énekesre május 17-én, születésének 79. évfordulóján emlékezünk.

Minden kérdés megválaszolására 40 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

(Borítókép: Kóbor János 2019. november 8-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)