Így állt össze a tavalyi év legjobb új műsora

PAP 9842
2022.01.25. 18:50

Történetünk kezdődhetne úgy, akár egy vicc: a rapper, a producer és a szerkesztő felvételt nyer a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakára. Összebarátkoznak, és kitalálják egy tematikus YouTube-csatorna ötletét. A csattanó pedig: egyik órájukon éppen egy zenei szórakoztató műsor tervét kellett kidolgozniuk hármas csoportokban. Így a három barát valóra váltotta azt, amihez mások legfeljebb egy átmulatott éjszaka bódultságában éreznek magukban elég erőt – mindannyian ismerjük a „nyissunk egy bárt” típusú mondatokat, amelyek a másnappal hamvába halnak. Náluk a sors elintézte, hogy ne így legyen, és megszületett a tavalyi év egyik legkimagaslóbb új YouTube-műsora,

De nézzük, kik lakoznak „a három jóbarát” kifejezés mögött, mert bár egy lányról és két fiúról van szó, nem Harry, Ron és Hermione alkotják a triumvirátust.

Babaitisz Jorgosz próbálkozó rapperként definiálja magát, Lil Frakk néven ismert a magyar hiphopközösség előtt.

Fél évet voltam az ELTE-n, történelem- és médiatanárnak készültem, de elég hamar rájöttem, hogy ez nem az én pályám. Amikor ott hagytam az egyetemet, hozzáláttam az első lemezemhez. Ugyanabban az évben jelentkeztem az SZFE-re, de végül anyukám beszélt rá, hogy jelenjek meg a felvételin. Ugyanis akkor kaptam az első lemezszerződésemet, aminek nem tudtam felmérni a realitását. Végül anyukámnak lett igaza, mert ha bejött volna a Covid-járvány úgy, hogy nem csinálok semmit, az nem lett volna túl jó irány. Mindig is érdekelt a média, szerintem most találtam meg benne igazán a helyem. A projekt kreatív producere vagyok, műsort vezetek, és bratyizgatok a vendégekkel.

A fiatal zenész eleinte podcast formátumban gondolkodott, de a műsor producere, Gabnay Máté úgy érezte, hogy ha már televíziós szakra járnak, nem lenne hátrány, ha képi anyagot is előállítanának. Máté némettanárként dolgozott, de egy idő után már nem érezte magáénak a szakmát: „eszembe jutott, hogy engem a televíziós műsorok érdekelnek”.

Ez a mondat mindenkit megmosolyogtat, Mátéra ugyanis nagyon jellemző az a mentalitás, hogy gondol egyet a semmiből, ami majdhogynem sorsfordító hatással van az életére.

Egyetem mellett elkezdtem animációs reklámfilmeket készíteni. Nem mondom, hogy hobbiból, de ez inkább csak pénzszerzési lehetőség, hogy be tudjak fektetni abba, amit igazából szeretek. Elvileg a műsor producere vagyok. Nem tudom, mit csinál egy producer, de ha ezt, akkor az vagyok. A pilotot finanszíroztam, hogy legyen indulás. Az eladásban, az egésznek a promóciójában, a közösségi médiában is részt veszek, illetve én vagyok az adások rendezője, az utómunka formaibb részét, illetve a bejátszókban a grafikát is én csinálom.

Adott egy zenei körökben mozgó műsorvezető, egy céltudatos producer, ez már önmagában remek alap, de a csapat lelke Márky Anna, aki a műsorok szerkesztésében vesz részt. A színművészeti neki sem az első útja volt: öt évig dolgozott egy biztosítónál mint kommunikációs szakértő. Ám ennél szabadabb és kreatívabb feladatra vágyott, tanulni is szeretett volna, így jutott el végül a televíziós műsorkészítő szakra.

Amellett, hogy a fiúkkal egyből erős barátság alakult ki, azt is érezte, hogy sulis projektekben jól működnek együtt. Bár a Sávlekötőben mindhárman mindent (is) csinálnak, ahogy a fiúknak, neki is megvan a fő területe: a tartalomért felel. Ahogyan a rapper-műsorvezető fogalmaz, neki Anna a jobb agyféltekéje.

Jorgoszt készítem fel a beszélgetésekre, ám adás közben is végig a fülén vagyok. Az egyetem mellett viszonylag korán kezdtem dolgozni, hogy ebben a szakmában is legyen tapasztalatom. Például az RTL-nél a Cápák között 2. évadában voltam castinger, majd az Álarcos énekes 2. szériájában produkciós asszisztens, illetve a Betone Studionál szerkesztettem a Re-business és a Lapozz a 99-re podcasteknek – utóbbit még Szabados Ági mellett.

Négyfős csapattal dolgozik, és innen ugrunk át a csatorna másik fontos elemére: az adásokat nagyjából húsz fővel állítják össze. Ez egy frissen indult csatornánál szinte példa nélküli. A három jóbarát úgy fogalmaz, hogy bár elcsépeltnek hangzik, a Sávlekötő mindegyikük életében szerelemprojekt lett, szerencsésnek érzik magukat, hogy az osztálytársaikkal közösen alkothatnak. Ezt a mondatot a minőségi végeredményeket szemlélve készségesen elhisszük.

Nagyjából ugyanis ezzel a hat szóval le lehet írni, miért érdemes rákattintani a videóikra:

  • Vicces.
  • Szakmai.
  • Érzékeny.
  • Informatív.
  • Friss.
  • Fiatalos.

Külön csemege a részekben, hogy a dalok sávokra szedésén túl egy mélyinterjú mellett mindig játszanak is az előadókkal, és ezeket a vetélkedőket kifejezetten a vendégekre szabják. Például amikor a magyar trap egyik égköve, Krúbi vendégeskedett náluk, aki híres arról, hogy humorára nagy hatást gyakoroltak a kétezres évek trashfilmjei, a játék e téma köré épült.

Az adások vetélkedő elemei kiemelik Lil Frakk műsorvezetői erényeit, aki láthatóan könnyen kapcsolódik a tőle eltérő műfajokban mozgó előadókhoz is. A játékok olyannyira a koncepció részének számítanak, hogy amikor egyszer az egyik meghívott vendégük lemondani kényszerült a felvételt, és már csak három napjuk volt, hogy valakit kerítsenek a helyére, végül inkább halasztották a forgatást. Az a hitvallásuk, hogy ha már csinálják, csinálják profin, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az adásokat gondos előkészületekkel és kutatómunkával a vendégekre szabják.

A döntésük végül őket igazolta, ugyanis így fért bele az első évadba két X-Faktor-szereplő is, Kocsis Paulina és Alee – akik már az első élő adás után megérkeztek, és sávokra szedték egy-egy dalukat. A kész videóval mindenki jól járt: a fiatal tehetségek pluszfelületen tudták megmutatni magukat, a megnövekedett figyelem pedig, amely a versenyzőket kísérte, a Sávlekötőhöz is több fiatalt irányított. A youtube-erek erősen megszenvedtek ezért a részért, ahogyan mondják, minden összejött, ami a munkájukat nehezítette. Márky Anna szavaival:

Általában a felvételtől számítva jobb esetben két hetet adunk magunknak az utómunkára. Az X-Faktor tematikájú adásnál több kihívással találtuk szembe magunkat: szombaton volt az élő show, mi hétfőn tudtunk forgatni velük, ám az adásnak szerdán kellett kijönnie. Alee beteg volt, nekünk kellett kimenni hozzá forgatni. Majd az utómunkánál elment az áram, így gépekkel felszerelkezve mentünk át máshová, ami nem kevés cuccot jelent, hiszen ilyen anyagoknál nem elég a laptop. Akkor nem aludtunk két napig, de megérte.

Hogy kifejtsük az „ilyen jellegű adásokat”, nem árt megemlíteni, hogy a húszfős stáb mellett a technikai felszerelés is inkább egy tévés műsor minőségéhez van közelebb. Erre pedig a csapatnak pénzt kellett kalapozniuk, amit szintén profikhoz méltóan hajtottak végre.

Koós György volt a tanárunk, az egész folyamaton végigkísért minket. Ha Gyuri nincs, aki a tévés rendezés egyik nagyatyja Magyarországon, és nem kellett volna neki heti szinten beszámolni, akkor nem itt tartanánk. Nemcsak abban segített, hogy hogyan ültessük át a tanultakat vagy az elképzeléseinket a gyakorlatba, hanem abban is, hogyan kezdjük el ezt az egészet publikálni vagy akár szponzorokat keresni a projekthez. Tőle tanultuk, hogy miután megvan a műsorötlet meg a pilot, akkor már lehet támogatókat keresni a tartalomra. Itthon még csak most kezd divatba jönni az, hogy netes tartalmakat is hasonlóan adjunk el szponzoroknak, mint a tévés műsorokat, így az egész nyarunk erről szólt. Azt tapasztaltuk, hogy ez a márkák számára is új terep. Olyan van, hogy már megy egy műsor, és arra keresnek támogatót, de esetünkben szükség volt a szponzorok bizalmára, mert még nem tudtunk feliratkozószámot, se nézettségi adatokat mutatni.

A magyar YouTube-on akad egy másik zenés-szórakoztató műsor, ahol hasonló méretű stábbal dolgoznak, és ahol a szponzorációk is, akárcsak a Sávlekötő esetében, belesimulnak a tartalomba. Ez a Dalfutár, amelynek nemrég ért véget a hatodik évada. Mivel a szereplők az itthoni zeneiparban tevékenykednek, nem csoda, hogy már volt átfedés a vendégek között. Ohnody, azaz Hegyi Dóri meghívása a Sávlekötőbe Jorgosz kifejezett célja volt.

A hiphop itthon az egyik listavezető stílus, de törekedtünk arra, hogy a műsor nyitott legyen, és minden stílus tudja magát képviselni. Célunk volt az is, hogy legyen az évadban egy progresszívabb előadó, akit mondjuk kevesebben követnek, de már van elérése, viszont mi úgy gondoljuk, hogy még több ember figyelhetne rá. Hármunk között egyetértés van abban, hogy az egyik legjobb adásunk az Ohnodyval forgatott epizód lett, pedig azon van a legkevesebb megtekintés.

A Sávlekötő by Lil Frakk első évada szeptember végétől szilveszterig tartott, a folytatásra tavaszig várnunk kell. Addig is érdemes visszanézni az eddigi részeket. Senkit ne rettentsen el, ha egy számára kevésbé ismert előadót talál a vendégek között. A műsor felépítése egyszerre szól a zenéről, hiszen olyan, mintha végre tényleg megtudhatnánk, „mire gondolt a költő”, amikor összerakta a választott dalt. Ám ezenkívül a vicces pillanatoknak, valamint annak köszönhetően, hogy a zenészek a magánélet helyett kivételesen tényleg arról tudnak beszélni, ami a szenvedélyük, még a laikusok is közelebb kerülnek a dalok születéséhez.

(Borítókép:  Gabnay Máté, Márky Anna és Lil Frakk.  Fotó: Papajcsik Péter / Index)