Meghalt Kabdebó Lóránt

Az egyik legnagyobb irodalomtörténész távozott, aki egyetemi tanárként irodalmárok sorát nevelte ki. Kabdebó Lóránt 1936-ban született Budapesten. Tanulmányait az ELTE BTK magyar–történelem szakán folytatta. 1962 és 1984 között a Napjaink folyóirat rovatvezetője, illetve főszerkesztő-helyettese, közben 1962-ben megszerezte az egyetemi doktori fokozatot, 1969-ben pedig az irodalomtudomány kandidátusa lett.

1970-től a Petőfi Irodalmi Múzeum főmunkatársa, ahol 1972-től 1989-ig osztályvezetőként dolgozott, majd 1989–1991-ben tudományos tanácsadó lett. 1990-ben szerezte meg az irodalomtudomány doktora címet.

1989 és 1993 között a JPTE Irodalomtörténeti Tanszékének tanszékvezetője volt, 1991-től egyetemi tanár, ezt követően, 1993 és 1997 között a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetét igazgatta, majd az egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja lett.

1990-től 1991-ig a Magyar Irodalomtudományi Társaság főtitkára volt. 1993 és 1998 között az Irodalomtörténet főszerkesztője, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia Szabó Magda-szakértője, 1999-től Szabó Lőrinc-szakértője. Megalapította az Irodalomtudomány című folyóiratot és a Szabó Lőrinc-füzetek című sorozatot. 2005-ig az Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetője volt, 2006-tól a Miskolci Egyetem professor emeritusa.

Sokoldalú munkásságában kiemelkedő fontosságú Szabó Lőrinc életművének aprólékos feldolgozása. Több évtizedes munka eredménye háromkötetes Szabó Lőrinc-monográfiája és a Vers és valóság című visszaemlékező kötet. Munkásságát többek közt a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1998), József Attila-díjjal (2012), illetve a Magyar Érdemrend középkeresztjével (2021) ismerték el.

 Nyáry Krisztián Facebook-oldalán így búcsúzott tőle:

Meghalt Kabdebó Lóránt. Az egyik legkíváncsibb ember volt, akit ismertem. A régifajta irodalomtörténészek közé tartozott, de a kíváncsisága nyitottá tette mindenre, ami újszerű. Amit kutatott, arról mindent tudni akart, és minden sort elolvasott, amit a témában mások írtak. Szabó Lőrincről például nála többet senki sem tudott, valószínűleg nem is fog már. Amikor nem írt, akkor érzékeny, ma is hiánypótló íróinterjúkat készített, pedig nem volt riporter. Két dolog kellett ehhez is: tudás és kíváncsiság.

Utolsó interjúját a Magyar Nemzetnek adta a centenáriumi eseménysorozat apropóján Nemes Nagy Ágnesről. Az újságíró felidézte Az Újhold nagyasszonya című tanulmányát, amelyben visszaemlékezett találkozásaira Nemes Nagy Ágnessel. Arra a kérdésre, hogy milyennek látta a költőt, azt mondta:

Királynőnek. Előbb ismertem meg a hírét, mint a költészetét – legendája betöltötte az irodalmi életet. A legnagyobb ígéretek között indult, de a kultúrpolitika elhallgattatta, mellőzte: az ötvenes években legfeljebb fordítóként volt jelen az irodalmi életben, kitagadottként, akit tisztelni illett, de megérteni nem.

Kabdebó Lóránt temetéséről később intézkednek.

(Borítókép: Kabdebó Lóránt 2008. november 18-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)