Először lesz női elnöke a Disney-birodalomnak

GettyImages-453983795
2021.12.02. 19:40
A 98 éves szórakoztató gigacégnek sosem volt még női vezetője.

Susan Arnold lesz az új elnök, aki azonban már cégen belül van, hiszen tizennégy éve tagja az igazgatótanácsnak, korábban pedig a McDonald's-nál és a Procter and Gamble-nél dolgozott vezetői pozícióban − írja a Variety. Arnold Bob Chapek vezérigazgatóval fog együttműködni (a cég policyja szerint a két pozíciót szándékosan külön személy gyakorolja), amit az általa kiadott közlemény szerint már alig vár. 

Bob Iger, a jelenlegi vezérigazgató 2005 óta vezette a céget és december végén köszön le, de távozását már 2020 elején bejelentette. Az ő nevéhez fűződik a Disney rohamléptékű bővülése: vezetősége alatt kebelezték be a Marvel Studiost, a Lucasfilmet, a Pixart és a Foxot is. 

Bob Iger így jellemezte utódját, illetve megválasztása tényét a Walt Disney honlapján közzétett közleményben:

Susan hihetetlenül értékes vezető, akinek gazdag tapasztalata, megingathatatlan integritása és szakmai ítélőképessége felbecsülhetetlen a cég számára attól fogva, hogy 2007-ben csatlakozott az elnökséghez. 

A cég életében mindenképp új éra kezdődik, hisz 1996 óta nem fordult elő, hogy Iger ne lett volna valamilyen módon tagja a vezetőségnek. 

(Borítókép: Walt Disney World Floridában. Fotó: Mark Ashman / Disney Parks / Getty Images)