Változatosság és gyönyör: variété vagy revü?

Revü vagy variété? Sokan azt hiszik, ugyanaz, és voltaképp nem is tévednek óriásit. Vannak elemek, a zene, a tánc, esetleg a könnyed, nagyon könnyed történet, ami ugyanaz lehet mind a kettőben, de a műfaji keveredést csak tovább növelik az egyéb rokonműfajok: a mulató, a vaudeville, a music hall, az orfeum, a zenés kávéház, az operett, a kabaré. Hiába, a változatosság gyönyörködtet. Műfajtörténész legyen a lábán, aki élesen képes a műfajokat elhatárolni. De mi most maradjunk az első kettőnél, lássuk, mi a revü és mi a varieté. Itt sem oly egyszerű a szétszálazás, a könnyed műfajok szálai könnyedén egymásba szövődnek.

 Ami biztos, mindkét szó francia eredetű, a variété változatosságot jelent, így utal a műsor sokszínűségére, mindenféle elemére, a revu pedig annyit tesz, „újra látott”. S hogy mit látunk újra? Hát leginkább a valóságot.

inkább csak önálló egységek fonódnak lazán össze, ilyen szempontból tehát a kabaréra hasonlít, de míg az reflektál a mindenkori közéletre, politikára, a revü általánosabb, és kizárólag szórakoztatni akar. Szóval semmi Wittgenstein vagy Heidegger. (Idáig mondjuk a kabaré sem merészkedik.)

Érdekes mindenesetre, hogy mindkét szavunk a nagy szórakoztatószínházi hagyományokkal rendelkező francia kultúrából, illetve a francia nyelvből ered. Jóval hamarabb is jelent meg a variété Párizsban, mi, mint oly sok minden másban, csak kullogtunk a franciák után.

A fény városában 1807. június 24-én új színházba léphetett a párizsi közönség, ekkor nyílt meg a Théâtre des Variétés, mely rövid idő alatt sikert ért el és máig működik a Boulevard Montmartre 7-8. szám alatt az eredeti felirattal. Honlapján egyetlen kattintással lehet jegyet venni, a legolcsóbb last minute jegy ára 30 euró. Elnézve a kínálatot és ismerve a franciák humorát, bármelyik darabra azonnal jegyet váltanék. Az épületet 1974-ben műemlékké nyilvánították, belülről igen pompázatos, elsőre pont olyan, mint az Andrássy úti operaház. Elvégre meg kell adni a módját.

Mi ehhez képest egy kicsit elcsúsztunk, nálunk

(Itt jön be egy újabb műfaj.) A zenés kávéházak helyébe lépő orfeumokban ugyancsak változatos műsorok voltak. A millennium évében nyílt meg a Városligetben a magyar varieté első hajléka, az Olympia, mely társulat volt a Vaudeville színházban. Főleg egyfelvonásos vidám darabokat játszott, sokan úgy tartották, itt született a magyar brettli, a harsány, ripacskodó, vásári színjátszás. Néhány év múlva helyébe lépett a Dalos Színház. (Jegyezzük meg, a máig létező párizsi Olympia inkább koncerthelyszín, itt adtak legendás koncerteket Édith Piaf, Yves Montand, Gilbert Bécaud és a francia sanzon nagyjai.)

A húszas-harmincas években a mulató szolgált a magyar elit és a jómódú külföldiek első számú találkozó- és szórakozóhelyéül. A korabeli külföldi lapok Budapest éjszakai életét Londonnal, Párizzsal és New Yorkkal azonos rangúnak tartották. Még ma is legendának számít a négy hajdani luxusmulató, az Arizona, a Moulin Rouge a Royal Orfeum, a Játékszín helyén pedig a Kamara Varieté. A színvonalas revü- és varietéműsorokban egyébként neves énekesek, táncosok, színészek léptek fel, Rökk Marika, Bársony Rózsi, Alpár Gitta később az operett- és revüfilmek sztárjai lettek, de sok kabarélegenda is itt kezdte pályafutását: Alfonzó, a Latabár testvérek, Feleki Kamill és Kiss Manyi.

Az első világháború után és a Tanácsköztársaság idején rövid ideig még Varieté Színház is működött a Szerecsen, mai Paulay Ede utca 35. szám alatt, igazgatója Bródy István és Wertheimer Elemér volt. Műsorán kizárólag operettekszerepeltek, például RobertStolztól A csókbakter vagy Offenbachtól a Szép Heléna. Az épületben később, 1921. október 8-tól az Unió Színházüzemi és Színházépítő részvénytársaság színháza, a Blaha Lujza Színház játszott.

Szocializmus és variété

A Rákosi- majd a Kádár-korszakban is működött a revü és varieté, de míg a párizsi testvérében az igazgató azt csinált, amit akar a törvényes keretek között, a Rákosi-korban a párttitkár mondta meg, mit lehet, mit nem. Magyarországon végül arra jutottak, hogy a varietét nem tudják adaptálni, helyette a korszak elfogadott műfaját, operettet kell játszani.

A keleti blokk többi országában ez nem volt így, Varsóban például, annak ellenére, hogy a háború nagyon komoly pusztítást végzett, a revüszínházakat is visszaépítettek, és a műsorokban folyamatosan visszautaltak a két világháború közötti show- és varietéhagyományokra. Az NDK-ban a műfaj reprezentatív állami színházat kapott, és fel sem merült, hogy valamilyen formában legitimálni kellene. Budapesttel ellentétben ott nem volt tiltva a két világháború közti műsorokra való utalás sem.

 A nagyszínpadi show műsorok mindenesetre parkolópályára kerültek, a hatvanas évektől megjelent a tévé, ami alapvetően változtatta meg a teljes szórakoztatóipart. Később viszont, amikor már lazult a rendszer, és visszajöhetett volna a revü, egy kicsit már idejétmúltnak számított, elemei azonban nem vesztek el, csak platformot váltottak.

Több kísérlet is történt a szocialista revü megalkotására, amely összeegyeztette volna a nagyvárosi műfajt a politikailag kijelölt irányokkal. A műsorokban is elhelyezték a propagandát annak érdekében, hogy a revü is bekerüljön az elfogadott műfajok közé. A hagyományos szórakoztató városi helyszínek, így például a Városliget mellé beemeltek olyan új, az ideológiához kötődő helyszíneket, mint a soroksári TSZCS vagy a Sztálin-híd. Úgy próbáltak balanszírozni, hogy a politikai irányítás és a nézők is elégedettek legyenek. 

Míg a szocializmusban a nyugati világ iránti vágyódást, a csillogást is jelentette a revü és a varieté, a szürke szocialista hétköznapokkal szemben valamiféle laza könnyedséget és szórakozást, a rendszerváltással aztán a műfaj kiürült, nem volt már se igény, se akarat rá. A színház felszabadulásával, a színházi nyelvek sokszínűségével és megváltozásával nem kellett már az a szelep, amit jelentett, ezért csillaga leáldozott.

Persze mint mindent, ezt a műfajt is fel lehet használni megújult formában a színházon is túlmutató mondanivaló kifejezésére. Kiváló példája volt ennek a 2000-es években a Szabó Réka vezette Tünetegyüttes külföldön is nagy visszhangot kiváltott Nylon Revü − rendhagyó divatbemutató és amorftánc alcímű produkciója, mely a Szarajevói Nemzetközi Táncszínházi Fesztiválon a elnyerte a legeredetibb előadás díját. Az eredetileg bevásárlóközpontokba készült rendhagyó divatbemutató hétköznapjaink elengedhetetlen tartozékait, a nejlonzacskókat vonultatta fel. A köztéri előadáshoz Bodnár Enikő jelmeztervező, iparművész alkotott bizarr ruhákat és kiegészítőket kizárólag bevásárló- és reklámszatyrok, valamint műanyag csomagolások felhasználásával.

Ma már, a műanyag betiltásának és a ökotudatos életmód terjedéésnek köszönhetően ennek a revünek megint újabb olvasata lenne, de ahogy az elején mondtuk, a revü nem más, mint a valóság színpadi desztillációja, újra látása a színpadon, reflektálva a látottakra. S mint ilyen, folyton megújulhat.

(Borítókép: a Budapest Táncpalota egyik táncosnője 1965 októberében. Fotó: Pálfai Gábor / MTI)