Bajban a Baltazár, értük játszik Trokán Nóra és Klem Viktor

2021.10.15. 17:14
A Múviláv című előadás teljes bevételét a bajba jutott társulatnak ajánlották.

A Baltazár Színház egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, hiszen lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy szembesüljenek e tehetséggel. A színház legfontosabb célkitűzése, hogy magas színvonalon hozzon létre előadásokat, és ezáltal bebizonyítsa, a sérült emberekkel kapcsolatos előítéletek átírhatók. A társulat működésével olyan kultúrát kíván megteremteni Magyarországon, amely a társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült emberek számára.

A fenti sorok olvashatók a Baltazár Színház honlapján, az is kiderül, hogy ők az egyetlen olyan társulat Magyarországon, amelynek tagjai értelmi sérült színészek. 1998 óta működnek, viszont többek között a járványhelyzet miatt a magát pályázatokból fenntartó intézmény bajba került. Megsegítésükre többen, köztük például Kováts Kriszta és Hegyi Barbara színésznő, Formán Bálint színész egy hónapos gyűjtést rendeztek, október végén pedig Klem Viktor és Trokán Nóra Múviláv című előadásuk teljes bevételét is a színháznak ajánlják. A gyűjtésről Kováts Krisztát kérdeztük, aki tizenhárom éve tanít és rendez is a színházban (Nézzünk bizakodva a jövőbe!, Az üstökös).

Egy hónapos, nagyon sikeres gyűjtést rendeztünk a Baltazár Színház számára, ami most zárult le - én ebben, másokkal együtt követként vettem részt.

A színház egy holland céghez pályázva kapott egy saját épületet Aqiuncum mellett - a saját otthon biztosítja a folyamatos munkát, de a működésre, az előadások létrehozására és játszására mindig pályáznia kell a színháznak. Ez a pályázati pénzünk mostanra elfogyott, részben a járványhelyzet miatt, most sikerült majdnem 4 millió forintot összegyűjtenünk, amiért nagyon hálásak vagyunk. Én például 16-án egy zártkörű szólókoncerttel köszönöm meg az adományozóimnak a támogatást. Külön öröm, hogy a kollégáink is megmozdultak - Klem Viktorék egy tejes előadás bevételét ajánlották fel nekünk - ennél szebb gesztust el sem tudok képzelni. Mivel a helyzetünk még így is nehéz, jövőre tervezek egy jótékonysági koncertet a színház számára. Így, több adományt összegyűjtve együtt remélhetőleg tudjuk folytatni azt a munkát, amit elkezdtünk – mesélte a színésznő.

Klem Vikort is felkerestük, hiszen bár nem példa nélküli a gesztus, még mindig ritka madárnak számít a színházi világban, hogy egy előadás teljes bevételét jótékonysági célra fordítsák az előadók.

Kováts Kriszta kolléganőm keresett meg pár hete, hogy nagykövetként arra biztatja a színházi szakma résztvevőit, segítsünk a nehéz időket átélő Baltazár Színháznak. A Baltazárosok olyan ügyet képviselnek és olyan munkát végeznek évtizedek óta, melyért köszönet jár nekik, s ha úgy van akkor annál több is. Most úgy van.

A KúlArt produkció jótékonysági Múviláv előadása október 27-én lesz az Aranytíz Kultúrházban. A darabot Klem Viktor rendezte, Zöldi Gergő dramaturggal írta, és Trokán Nórával adja elő. A színdarabban több műfaj találkozik, a két színész játszik és énekel, a háttérben vetítés fut, és mindeközben a Swing á la Django zenekar pedig egybeolvadva az előadással kíséri a dalokat.

A Múviláv – Majdnem mint a filmeken ikonikus filmjelenetek és dalok segítségével kalauzolja végig a nézőket egy jóleső érzelmi hullámvasúton, akik abban a tudatban szórakozhatnak, hogy mellette egy fontos ügyet támogatnak. Erről Trokán Nóra így nyilatkozott lapunknak:

Ha valaki szereti a filmeket, a zenét és a színházat, a Múvilávban mindhármat megtalálja és élvezheti egy helyen. A zenekar csodálatos, a darab pedig jóleső színházi feltöltődést nyújt, arról nem is beszélve, hogy az ember közben tudja, hogy megváltott jegyével talpra segít egy nagyon fontos társulatot, akik az életben maradásért küzdenek. Reméljük, hogy ez így egyben még nagyobb élményt tud adni a nézőknek.