Azzal kezdődött, hogy Kittenberger levágta az ujját

DSC1181
Kittenberger Kálmán szelleme járja be a magyar kultúrát. Somogyi György előbb képregényt, majd filmet írt a híres magyar vadászról. Az Index kultúra rovatának podcastjában az író, forgatókönyvíró volt a vendégünk.

Minden azzal kezdődött, hogy Kittenberger Kálmán levágta az ujját, majd hazaküldte Afrikából. Az ujj ma is látható, a vadász élete pedig nyitott könyv, és van valaki, aki egyre gyakrabban lapoz bele.

Somogyi György író, forgatókönyvíró nem sokat alszik. Vagy ha alszik is, bizonyára alvás közben is dolgozik, különben nehéz volna elhinni, hogyan képes arra, hogy már a harmadik Kittenberger Kálmán életéről szóló képregényfüzettel érkezzen (az első kötet Alfabéta-díjas lett, a második részt szintén jelölték a legjobb magyar képregényért járó elismerésre) az Index szerkesztőségébe.

A füzetecske úgy ábrázolja Kittenberger Kálmán kalandjait, ahogyan azok akár meg is történhettek volna, de a lényeg: valós eseményeken alapul.

A milánói filmfesztiválon (MIFF Awards) a Pilátus elnyerte

  • a legjobb rendező (Dombrovszky Linda),
  • a legjobb női főszereplő (Hámori Ildikó),
  • a legjobb operatőr (Hartung Dávid),
  • a legjobb vágó (Mezei Áron)
  • és a legjobb film díját.

Los Angelesben a film operatőrét, Hartung Dávidot díjazták a South East European Filmfesztiválon; a Porto Femme Nemzetközi Filmfesztiválon Hámori Ildikó kapta a legjobb színésznőnek járó elismerést, a Hét Domb Filmfesztiválon pedig a legjobb nagyjátékfilm díját kapta; és Magyar Mozgókép Díjat nyert a legjobb rendező, televíziós film és női főszereplő kategóriában.

  • Az Index kultúra rovatának arútluK című podcastjéből az is kiderül, hogy
  • mitől nehéz megírni egy forgatókönyvet,
  • Dobó István ma társzerző,
  • Tebeli Szabolcs festményeket megszégyenítően rajzol,
  • és hogy a Für Elise filmes adaptációja komoly előkészületeket igényel.

Somogyi Györgyöt ezúttal Kozár Alexandra és F. Tóth Benedek kérdezte. A beszélgetés a lejátszó gomb megnyomása után meghallgatható.

Az arútluK-podcast korábbi beszélgetései: a pályakezdő színészek nehézségeiről vagy arról, hogy Puskás Tamás szerint miért pótkávé az online színház, és hogy Grecsó Krisztián miért tért vissza a lírához, amelyet el sem hagyott. De azt is megtudhatja, milyen írók kerültek a magyar írókat összegyűjtő kötetbe, és hogy a zeneiparban túl magas az áfateher. Takács Katalin mindig mosolyog, Nagy-Kálózy Eszter is visel néha páncélt, és hogy milyennek látta Mécs Mónika producer Enyedi Ildikó legújabb filmjét. Vagy azt, hogyan készül Széll Tamás a Bocuse d'Or döntőjére.