Oltatlanság miatt kidobták a The Offspring dobosát, de nem haragszik a többiekre

2021.08.04. 18:07
Pete Parada, a The Offspring nevű amerikai punk rock együttes – amelynek világszerte 34 millió albumát adták el – dobosa azt állítja: azért dobták ki nemrég a bandából, mert nem akarta beadatni magának az oltást.

A dobos egészségügyi okok miatt, a saját orvosa ajánlására döntött úgy, hogy nem adatja be magának az oltást, ugyanis egy ritka autoimmun betegségben, Guillain-Barre-szindrómában szenved.

Sajnos számomra az oltásnak sokkal több kockázata van, mint előnye 

– írta. 

Hozzátette: egy évvel ezelőtt egyszer már felépült a vírusból, így bízik benne, hogy nem lesz baja az oltás nélkül sem. 

A történteket kommentálva azt mondta: nem haragszik a társaira, mivel „Ők is csak azt teszik, amit a legjobbnak látnak, akárcsak én”.  A történetét viszont azért szerette volna megosztani, hogy mások is tudják: nincsenek egyedül azzal, hogy hátrahagyták őket. 

Hozzátette: bár nem örül annak, ami történt, azt elfogadhatónak tartja, ha megbeszélés alapján hasonló döntésre jutnak egymással egyenlő felek. Azzal viszont nem ért egyet, ha a hatalom birtokosai (kormányzatok, szervezetek, cégek munkaadók) egészségügyi kötelezettségeket fogalmaznak meg azokkal szemben, akiknek nincs hatalma. 

A The Offspring legutóbb – és egyben utoljára –  2017 augusztusában lépett fel Magyarországon. Pete Parada üzenetét az Instragramon tette közzé (a beágyazott poszt a jobb oldalt található nyílra kattintva folytatódik):