Mindannyiunknak vannak biciklis ismerősei, akik vallásosan űzik a tekerést. Jobb lábukon konstans fel van hajtva a farmer, vállukon pedig mindig át van dobva egy biciklilánc, mint valami rózsafüzér. Ezek az emberek csak bringával hajlandók közlekedni esőben, hóban, télen, nyáron. Ők csak és kizárólag biciklizés közben hívnak fel minket telefonon. Ilyenkor a drótszamár hátáról, szélfútta mikrofonon keresztül kommunikálnak velünk, mi pedig persze egy szavukat se értjük közben. Természetesen csak azért hívnak fel ilyenkor, mert nincs jobb dolguk, miközben „a-ból b-be” haladnak, és azzal akarják magukat szórakoztatni, hogy velünk beszélgetnek.

De azt is nagyon szeretjük, amikor barátaink beszélgetés közben dohányoznak, esznek, isznak. Miközben rágnak, nyögdösnek, és feltartják az ujjukat, hogy nehogy a másik elkezdjen beszélni, amíg lenyelik az aktuális falatot.

Mi például a belvárosban futottunk össze egy férfival, aki a nyílt utcán nyeste a nyesnivalót. De volt olyan barátunk is, aki az ágyunk közepén az ágyneműnkre vágta le a lábkörmét, ráadásul a mi körömvágó csipeszünkkel. Ez szerintünk büntetendő, legszívesebben ráhívnánk a rendőröket az ilyen emberekre. 

Mindenkinek megvan a maga szerepe, mindenhol ugyanolyan karakterek élnek. Van például az a lakó, aki tárolónak használja a gangot, aki gyűjtöget, és a lakása körül különböző egzotikus bútorok jelennek meg. Aztán van az, aki klubhelységnek és dohányzónak használja a folyosót. Van a néni, aki félsüket, és kétszáz százalékon hallgatja a Kossuth rádiót, jobb napokon pedig olyan halat főz, aminek a szaga az egész házat belengi. De persze mi vagyunk a legrosszabb lakók, akik botanikus kertnek használják a közös tereket, akik hangosak, akik macskái abuzálják az egész lakóközösséget. Mi vagyunk azok a lakók, akiket felhív a főbérlő, akit hívott a közös képviselő, akit hívott a gondnok, akit hívott a 80 éves szomszéd néni, hogy hangosak voltunk előző este. Mi vagyunk a hangos influenszerek a szomszédban, akik hajnalban éneklős videókat készítenek. 

Valamiért évek óta alig lehet találni normális csokoládé-, citrom-, vaníliafagyikat, minden íz egy elborult, kimondhatatlan, érthetetlen ízkombó. Az a mánia például, hogy minden fagylaltot levendulával, bazsalikommal, homoktövissel ízesítenek. Aztán van az, amikor a fagylalt nevéből egyáltalán nem derül ki, hogy milyen ízről van szó. 

Alapvetően a barátok mindig késnek, és ráadásul utána sosincs megbeszélve, hogy közös fizetés lesz-e. Persze mindenki rákot, drága pezsgőt, aranyárban mért feleseket rendel. Mi ilyenkor már izzadunk, hiszen nem vagyunk nagyon éhesek, és nem szeretnénk sokat költeni. Aztán amikor a fizetéshez érkezünk, a barátaink rendre azt mondják, hogy „dobjuk szét, srácok”. Nyilván senki sem szeret az az ember lenni, aki elkezd kötözködni, hogy ő kevesebbet fogyasztott, nem ivott drága pezsgőt, nem evett a rákból. Szeretnénk normalizálni azt, hogy külön rendezzük a számlát.

Ebben a témában készít videót ezen a héten Márkó az Instagramján, írjátok meg a legjobb sztorikat.

Ezeken idegeskedtünk tehát ezen a héten. Ne felejtsétek, a Márkó és Barna Síkideg jövő héten újra jelentkezik magasfeszültségű podcasttel.