Vakcina-dal: Oltakozzunk, drágám, ne hagyjuk egymást árván!

2021.05.12. 18:11

A Vakcina című dalával debütál a Szent Efrém Férfikar Facebook-oldalán. Szövegét a Liszt- és Érdemes-díjas Bubnó Tamás írta a Rocco Granata: Marina című dalára.

A Szent Efrém Férfikar idén januárban az Index.hu oldalán adott emlékezetes koncertet. Az akkor élőben közvetített koncert ide kattintva még most is meghallgatható. A énekegyüttes koncertjeivel nem csupán népszerűsíti a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségét, de kutatja is azt, és új megközelítésben szólaltatja meg az európai kortárs zeneműveket.

Ezúttal az Ápolók Nemzetközi Napján új videoklippel bátorítanak mindenkit a koronavírus elleni oltás beadatására. A Szent Efrém Férfikar a járványügyi lezárások miatt éppen egy éve döntött úgy, hogy videóival próbálja vidámabbá tenni a magyar lakosság nem egyszerű mindennapjait.

A „vírusvideóvá” vált Pandémia című klipjüket az Index olvasói már megismerhették, most pedig tisztelegve az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája előtt Vakcina című új számukkal ösztönöznének mindenkit arra, hogy óvja saját és környezete egészségét.