Tyúklépésekben halad a Budapesti Operettszínház sértettjeinek ügye

2021.05.10. 18:38

A művészvilágot több botrány rázta meg az elmúlt években. A #metoo hullám nemcsak a régmúlt elfeledettnek hitt történeteit sodorta partra, hanem az embereket arra is rádöbbentette, hogy abúzus, a szexuális bántalmazás, a hatalommal való visszaélés nem maradhat következmények nélkül.

Az Indexen először 2020 júniusában jelent meg két, majd három másik név nélkül nyilatkozó operettszínházi dolgozó beszámolója arról, hogy Kriza Zsigmond, az intézmény egykori ügyvezető igazgatója elviselhetetlen munkakörülményeket teremtett, visszaélt hatalmával, kommunikációja megalázó és sértő volt. Egyikük arról is mesélt, hogy Kriza megjegyzéseket tett testére és szexuális életére. Ezekről tájékoztatták a főigazgató Kiss-B. Atillát, de ami ezek után történt, arra ők sem számítottak.

Nem sokkal később a sajtóban is megjelentek az esetekről szóló hírek és beszámolók, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vizsgálatot indított annak érdekében, hogy a színház főigazgatója mindent megtett-e a panaszok kivizsgálásáért. Az eredmény: az Emmi úgy ítélte, hogy Kiss-B. Atilla „elvárható gondossággal járt el az ügyben”. Ám később Gulyás Gergely utalt arra, hogy a vizsgálatot anélkül zárták le, hogy a sértetteket meghallgatták volna.

Az Index most újra felkereste a sértetteket, hogy megtudja, mi történt azóta. Bár a sajtóban ügyükkel kapcsolatban 2020 augusztusa óta nem jelent meg lényegi információ, a jog, a jogvédők és az erre specializálódott intézmények lehetőségeit használva továbbra is próbálnak haladni, hogy végre pontot tehessenek az ügy végére. Bár az Emmi lezárta a vizsgálatot, ők csupán azt vizsgálták, hogy Kiss-B. Atilla megfelelően járt-e el a panaszok kivizsgálásában, a zaklatásokkal kapcsolatban nem született ítélet.

  • Kiss-B. Atilla ősszel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályt indít.
  • Az Operettszínház sértettjei a mai napig küzdenek igazukért.

Az interjút holnap az Indexen olvashatják.