Meghalt a szexuális zaklatással vádolt Liam Scarlett

2021.04.18. 21:14

Harmincöt éves korában elhunyt a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott koreográfusa, Liam Scarlett. A hírt családja közölte, tragikusnak és korainak nevezve a férfi halálát, amelynek okát nem hozták nyilvánosságra – írta a BBC.

Liam Scarlett szombaton halt meg, egy nappal az után, hogy a dán királyi színház törölte Frankenstein című előadását, mert a koreográfust több tanítványa is szexuális zaklatással vádolta meg. Nem tartják kizártnak, hogy emiatt öngyilkosságot követett el. 

A fiatal művész 2006-ban táncosként kezdett a londoni Royal Ballet-nál, 2012 óta viszont a koreográfiának szentelte életét. Több jelentős előadás fűződik a nevéhez, ezek egyike a A hattyúk tava 2018-as színpadra állítása. Állásából azonban 2019-ben felfüggesztették, miután felmerült, hogy zaklatta diákjait. A The Times akkor azt írta, hogy Liam Scarlett egyiküktől azt kérte, küldjön magáról meztelen képeket. Emellett állítólag megjegyzéseket tett a táncosok nemi szervére, megérintette a feneküket, és besétált közéjük, amikor öltöztek.

Táncosként arra nevelnek, hogy mindenre igent mondjál. Mivel óriási a verseny, nem engedheted meg magadnak, hogy veszni hagyj egy lehetőséget

– mondta el egyik diákja a brit napilapnak. Egy másik táncos ehhez hozzátette, hogy azok a fiatal előadók, akik nem panaszkodtak a koreográfusra, nagyobb szerepeket kaptak a produkciókban.

A Royal Ballet vizsgálata után Liam Scarlett távozott a brit társulattól. Ezután az ausztrál Queensland Ballet is elállt a foglalkoztatásától, két napja pedig a dán királyi színház vette le műsoráról a brit művész koreográfiáját. Valószínűleg ez lehetett az utolsó csepp a pohárban. 

I am shocked by the news of Liam Scarlett suicide. What a tragic loss of a rare choreographic talent. How many amazing...

Közzétette: Alexei Ratmansky – 2021. április 17., szombat

„Liam tudta, hogy koreográfusként nincs jövője. Ez megölte” – írta Facebook-oldalán Alekszej Ratmanszkij, a moszkvai Bolsoj Színház egykori igazgatója. Graham Watts brit táncíró a Twitteren úgy fogalmazott, Liam Scarlett a visszautasítások áldozata lett. 

Bármi is történt a múltban, soha nem kellett volna engedni, hogy ez legyen a vége 

– hangsúlyozta több művészhez hasonlóan. Az Amerikai Balettszínház főtáncosa, Misty Copeland pedig „Az összehasonlíthatatlan Liam Scarlett” címen töltött fel videót az Instagram-oldalára, ezzel emlékezve művésztársa pályájára.

   

 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport