Vidnyánszky Attila Törőcsik Mariról: Nem tudtuk elképzelni, hogy megtörténhet

Hosszan tartó, súlyos betegség után péntek hajnalban meghalt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművész, a legtöbbet díjazott magyar színész, akinek a halálhíre váratlanul érte a Nemzeti Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attilát is.

Úgy voltunk ezzel, hogy nem tudtuk elképzelni, hogy valaha megtörténhet, annyiszor élte túl a saját halálát. Nagyon nagy veszteség érte halálával a magyar színházszakmát. Kivételes adottságokkal bírt, de meg tudott maradni egyszerű embernek. Elbírta a sikerének, a tehetségének a terhét. Minden idők egyik legsikeresebb színésze, de megmaradt barátnak. A fiatal kollégák is imádták, mivel sokat segítette őket. Mari mindenre nyitott volt, mindenki a hatása alá került, csak a legnagyobb tisztelettel tudunk róla beszélni

– mondta az igazgató a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában. Vidnyánszky Attila hozzátette: Törőcsik Mari az egész szakmáért tett, az egész szakmát képviselte. Úgy vélte: a film az egy jó játék, de a lényeg a színház. Betegsége után mindig azt mondta, hogy csak a színház hiányzik neki.

„Törőcsik Mari számára a színház jelentette az életet. Amikor 2009-ben visszatért a klinikai halál állapotából, régi barátja, az orosz rendező, Anatolij Vasziljev »visszarendezte« az életbe Kaposváron a Naphosszat a fákon című előadásban. Később is betegeskedett, sokszor gyenge volt, ám amikor színpadra lépett, elképedve figyeltük azt az erőt, tartást, energiát, amit a szerepén keresztül mutatott. Igen, kivirult, eleven lett. Nyoma sem volt a gyengeségnek. Csodáltuk, irigyeltük: honnan van ebben a beteg és törékeny testben az az erő, amit a színpadra lépve mozgósít. Magányosan élt férje, Maár Gyula halála óta. Tudtuk, hogy a színház adott neki erőt az élethez. Az, hogy van dolga, feladata” – olvasható a Nemzeti Színház megemlékezésében.

1956 óta, amikor berobbant a Körhinta Marijaként a színházi életbe, megszakítás nélkül játszott. A számok is elképesztőek: százharminckét színházi szerepét őrzi az archívum, ebből hatvanhatot a Nemzeti Színház előadásaiban játszott. Utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett színpadra. Filmszerepeinek száma százhetvennégy. A számok persze csak a mennyiségről szólnak, de ennek a hosszú pályának az értékét a minőség adta. Barátja, Pilinszky János költő az elsők között ismerte fel és fogalmazta meg ennek a páratlan tehetségnek a titkát. 

A nagy alakítások, a tehetség, a kivívott és megérdemelt elismerés mellett valami egészen különleges sikerben is része lehetett Törőcsik Marinak: ő az egyetlen, aki magyar színésznőként világsztár lett. Törőcsik Mari több mint három évtizeden át volt a Nemzeti Színház társulatának tagja. Először pályakezdésétől, 1958-tól 1979-ig, majd 2002-től újra. Mindig büszkén mesélte, hogy Schwajda György igazgató őt szerződtette elsőként a 2002-ben megnyílt új Nemzeti Színház társulatába.

Vidnyánszky Attila visszaemlékezése szerint azzal, hogy a Körhintát műsorra tűzték 2015-ben a Nemzeti Színházban, megidézték őt magát:

A filmet, a pályakezdést, az első és azonnal világraszóló sikert. Az előadás elején egy pillanatra Törőcsik Mari hangját halljuk, és Soós Imrét: »Repülünk, Mari!« Tisztelgés ez, és jelzése annak, hogy ami volt, ahhoz a következő generációk kapcsolódnak, kötődnek. De hát Mari ebben a társulatban, köztünk dolgozik! Rendezőként nem hagyott nyugodni, hogy legyen jelen az előadásban. Azt találtam ki, hogy a végén jöjjön be. Már nem az előadás részeként, hanem a tapsban. Sok érvet és ellenérvet felsorakoztattak a kollégáim az ötletre. Mindegyikben volt igazság, és bennem is volt kétely. A kételyt a közönség oszlatta el. Ahogy az előadás végén Törőcsik Mari belépett a színpadra, a nézőtér felrobbant. Állva tapsolták, ünnepelték őt az emberek. Mert a szívükig hatolt ennek a személyiségnek az ereje. Van valaki, akit lehet szeretni. Akit egy ország szeret. Aki nem megosztó, hanem összetartó személyiség.

(Borítókép: Vidnyánszky Attila 2019. szeptember 16-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)