Az álhírek és az összeesküvés-elméletek (például az, hogy Bill Gates mikrochipet tesz belénk a koronavírus elleni védőoltással) nem csupán követik a járványt, ezek vissza is hatnak a járvány terjedésére. Azt mára szintén tudjuk, hogy az országokban, ahol a dezinformáció, az álhírek, az összeesküvés-elméletek széles körben elterjedtek, ott egész egyszerűen magasabbak lettek a halálozási és fertőzési arányok.

Ilyen például az Amerikai Egyesült Államok, ahol felmérések bizonyították, hogy a lakosság által túlzónak gondolt Covid-halálozási statisztikáknak később szerepe lehetett abban, hogy az Egyesült Államok világelsővé tudott válni a fertőzések, a megbetegedések és a halottak számában. Vagyis kijelenthetjük, hogy az álhír, a dezinformáció emberéletekbe kerül – mondta Krekó Péter az Indexnek.

Az ismert szociálpszichológus a közelmúltban Tömegparanoia 2.0 című kötetének megjelenése apropóján volt az Index podcaststúdiójának vendége. Krekó Péter a műsor során arról is beszélt, hogy a pandémia mellett ugyanúgy infodémiában élünk, adott esetben ettől is szenvedünk, ahogy maguknak a koronavírusról költött álhíreknek is megszülettek, születnek a maga mutációi. Éppen ezért, akárcsak a vírusfertőzés, az álhírek ellen is nagy erőkkel védekezni kell. Különösen azok után, hogy a Tömegparanoia 2.0. szerzője szerint bármilyen tudatosak vagyunk is, nem tudjuk magunkat kivonni a konteók hatásai alól.

Az adásban többek között szóba került még, hogy:

  • Miért hatnak ránk elemi erővel az álhírek?
  • Mi fán terem az infodémia?
  • Az álhírek miért terjednek gyorsabban, mint maga a vírus, és általában miért virálisabbak az álhírek, mint a rendes hírek?
  • Melyek a leggyakoribb koronavírusról szóló álhírek és összeesküvés-elméletek?
  • A pandémia miért melegágya a dezinformációk és az álhírek elterjedésének?
  • Hogyan vehetjük fel a kesztyűt az álhírekkel, különösen a koronavírussal kapcsolatos álhírek ellen?
  • Illetve az álhírekben, dezinformációkban, összeesküvés-elméletekben való hit, iskolázottságtól függetlenül, miért teljesen normális Krekó Péter szerint?

Klikk a fenti start gombra, és hallgassa meg az Index kultúrapodcastját! A vendég Krekó Péter szociálpszichológus, a műsorvezető Hercsel Adél, az Index gazdasági rovatának munkatársa. A technikai segítséget Szalai Szabolcs biztosította.