Ha elmúlt a költészet napja, már nem is fontos a vers?

D  VG20170411014
2021.04.13. 15:45

Idén mintha más lett volna minden, a magyar költészet napján is. Talán a bezártság, talán a magány miatt sokkal fontosabbá váltak a versek. Ez azt mutatja, hogy bár a versekről azt hisszük, hogy mostohán bánunk velük, mégis tele vannak olyan szavakkal és érzésekkel, amelyek megérintik a lelket.

És nem csupán a költészet napján.

Szerkesztőségünkbe április 11-ét megelőzőleg és azt követően is érkeztek felvételek, amelyeken profik és kevésbé ismert előadók szavalnak. Ezek közül, a teljesség igénye nélkül közreadunk néhány felvételt. 

Az egyik ilyen összművészeti társulat a GlobART, amelyik 2013 szeptemberében alakult. Tagjai színészek, képzőművészek, írók, költők, táncosok, zenészek. Önmagukról azt írják, hogy minél több összművészeti elemmel dolgoznak, annál sokrétűbbé válik a próbafolyamat, kreatívabbak az alkotók, a színészek elmélyültebben képesek játszani. Eddig két ősbemutatójuk és tíz premierjük volt, ebből négy verses összművészeti alkotás.

De íme ilyen az, amikor amatőrök is lelkesen szavalnak, egy csokorra való a következő felvételen is látható és hallható. A verseket és a szavalatokat köszönjük!

(Borítókép:  A költészet napja alkalmából Weöres Sándor-szobránál felállított versfal amelyre érdeklődők elhelyezték kedvenc verseiket Szombathelyen 2017. április 11-én.  Fotó: Varga György / MTI)