Zaklatások eltussolásával vádolták, az SZFE új oktatója lett

2021.01.17. 17:55 Módosítva: 2021.01.25. 14:00

Mint megírtuk, nyilvánosságra hozták az SZFE új tanárainak névsorát. Már ebben is bőven szerepeltek érdeklődésre számot tartó nevek, azonban hvg.hu-hoz most eljuttattak egy bővebb lajstromot, így összesen már 26 új oktató nevét tudni.

Köztük van Kiss-B. Atilla, akit tavaly úgy neveztek ki a Budapesti Operettszínház főigazgatójának, hogy azt csak a társulat 9,2 százaléka támogatta.

Ennél is lényegesebb azonban, hogy Kiss-B. színházi vezetéséről az Indexnek tavaly  így nyilatkozott a színház egyik munkatársa:

Pokol volt bejárni. Tudom, mi az, ami egy színházban belefér, és mi nem. De itt rendszeres volt, hogy a folyosókon sírtak kolléganők; az ügyvezető igazgató minden nővel úgy beszélt, mintha tárgyak lennének, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan volt. Olyan volt ott dolgozni, mint egy idegőrlő érzelmi sakkjátszma, ahol, ha egyáltalán szóba állnak velem, minden szavamra vigyáznom kell.

A Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató bánásmódjával kapcsolatos panaszokra – amelyek között szerepelt szexuális zaklatás is – Kiss-B. Atilla teljes nemtörődömséggel reagált, egyikük beszámolója szerint például nem értette, miért mondják el ezeket neki, mert 

neki se ideje, se kedve ilyen ügyekkel foglalkozni, és nem is az ő hatásköre.

Sőt, válaszul inkább beküldte a sértettet a megvádolt ügyvezető igazgatóhoz négyszemközti „megbeszélésre”. Kiss-B. Atilla később elismerte, hogy Kriza Zsigmondnak zaklatásgyanú miatt kellett távoznia.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felállított vizsgálóbizottság később arra a megállapításra jutott, hogy a szexuális zaklatás nem bizonyított, igaz, az áldozatokat meg sem kérdezték az ügyben.

Az SZFE immár ismert új oktatóinak névsora:

  • Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár
  • Banner Géza, a Duna TV műsorvezető-szerkesztője
  • Baska Barbara grafikus, filmes, Orbán Viktor egykori videósa
  • Csáky Attila filmproducer, gyártásvezető
  • Deisler Silvia marketinges, a komáromi Selye János Egyetem tanára
  • Erhardt Ágoston Gellért, az MTVA Vallási Műsorok Főszerkesztőségének vezető szerkesztője
  • Hernády Zsolt Géza, a Duna TV műsorvezetője
  • Homonnay Zsolt, a Budapesti Operettszínház színésze
  • Kiss Domonkos Márk, a Vidnyánszky Attila által indított Déryné Társulat vezetője
  • Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház igazgatója
  • Koczka László filmes vágó
  • Komár István, hosszabb ideje inaktív műsorkészítő, dokumentumfilmes
  • Koncz Gabriella Balázs Béla-díjas vágó
  • Kulcsár Edit, Vidnyánszky Attila igazgatósága alatt a debreceni Csokonai Színház művészeti titkára, jelenleg Vidnyánszky Nemzeti Színházának dramaturgja, alapításakor pedig ő volt a Vidnyánszky Attila által indított Déryné Társulat ügyvezetője, majd felügyelőbizottsági tagja, de idén visszahívták
  • Lukácsy György, a Heti Válasz korábbi újságírója, Vidnyánszky Attila Nemzeti Színházának irodalmi munkatársa, a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa, a Magyar Nemzeti Filmintézet döntőbizottságának tagja
  • Makó Andrea film- és dokumentumfilm-rendező
  • Medveczky Balázs, a Magyar Televízió korábbi vezérigazgatója, a Duna Médiaszolgáltató televízióért felelős igazgatója
  • Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, a Kecskeméti Nemzeti Színház tanácsadója
  • Sáfár Mónika operett- és musicalszínész
  • Soós Péter, a Pinceszínház igazgatója, többek közt az Űrgammák, a Jóban rosszban, a Tűzvonalban vagy a Hacktion rendezője
  • Szabó Csilla, a Balázs Péter által vezetett Szolnoki Szigligeti Színház dramaturgja
  • Szarvas József, a Nemzeti Színház színésze
  • Szőnyi Annamária
  • Velkovics Vilmos, a Hír TV műsorvezetője
  • Virágh Adél
  • Zsigó Ferenc újságíró, korábban több megyei lap munkatársa

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport