Oscarra nevezi Magyarország Horvát Lili filmjét

2020.11.23. 17:45

A magyar mozifilm a nagy presztízsű velencei fesztiválon debütált nyár végén, világszerte lelkes kritikák fogadták, rangos seregszemléken díjazták Varsótól Chicagóig, és a magyarországi mozikban csaknem 20 ezren látták néhány hét alatt.

Azt hinnénk, hogy szerelmes filmmel már nem lehet újat mondani, hisz ezen a téren – még felsorolni is nehéz az etalonokat – már mindent elmondtak. De közben mégsem, s még az is lehet, hogy ez a történetfolyam végtelen, mindenki hozzáteheti a magáét. Horvát Lili hozzáteszi, legújabb filmje ugyanis a szokásos romantikus toposzon túl a két ember kapcsolatát részben a képzelet világába helyezi, ám csak a befogadó egyéni interpretációjának megfelelően – írta korábban az Index a filmről.

Az amerikai filmakadémia  szabályzata szerint a jövőre 93. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy alkotást nevezhet azok közül, amelyeket 2019. október 1. és 2020. december 31. között mutattak be az adott országban. Az országok hivatalos Oscar-nevezései közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki majd az öt jelölt játékfilmet. A jelöltek listáját 2021. március 15-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására április 25-én kerül majd sor Los Angelesben.

Mint azt a magyar Nemzeti Filmintézet közölte, a hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben a hattagú bizottság egyhangúlag döntött a film nevezéséről. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival, ám hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.

A film főszereplői Stork Natasa és Bodó Viktor; további fontos szerepekben Vilmányi Benett, Nagy Zsolt és Lukáts Andor is feltűnik. A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

A film operatőre Maly Róbert volt. Horvát Lili filmje nagy sikerrel mutatkozott be nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválokon. Antalyában Stork Natasa elnyerte a legjobb színésznő díját, Varsóban a magyar filmet a kritikusok nemzetközi szövetsége zsűrije FIPRESCI-díjjal tüntette ki. Arany Hugó fődíjat nyert az Egyesült Államok legnagyobb múltú fesztiválján Chicagóban, és a fődíjjal együtt három trófeával tért haza a spanyolországi Valladolid nagy presztízsű filmfesztiváljáról. A valóság és képzelet határán játszódó szerelmes film a philadelphiai filmfesztiválon megkapta a legjobb játékfilm díját. Horvát Lili filmje jövőre számos országban a fesztiválokon kívül is látható lesz.