A tizennégy éves öreg filmes

Kicsi kora óta vonzza a vizuális világ. Szülei legnagyobb meglepetésére, ha együtt nyaraltak valahol a világban, és megtették a kötelező múzeumlátogató köröket, fiuk volt a leginkább érdeklődő a társaságban. Lenyűgözték a képek, és nem csak átrohant a termeken, hosszú percekig nézte a kiállított festményeket. Innentől vált nekik gyanússá, hogy az alma nem gurult olyan messze a művész beállítottságú édesapától.

Mikor leborítottak elé egy vödör legót, Bendegúz nem a hagyományos módon épített belőle saját világot. Beállította a figurákat, és egyesével fotózta a fázisokat. Ezeket a képeket egymás mellé pakolva pedig megszülettek első videói.

Végül tavaly rátalált a This Human World (Emberjogi Filmfesztivál) ifjúsági pályázatára, amelyre Noise címen leforgatta első rövidfilmjét, s ezzel negyedik helyet ért el.

Bendegúz így látja filmes karrierjének kezdetét:

Ha jól tudom, az ezt megelőző években nem volt negyedik díj, szóval örültem, hogy most mégis befértem. Meghívtak Bécsbe az eredményhirdetésre, ahol a Gartenbaukinóban volt a vetítés. Hatalmas élmény volt, főleg, hogy rengeteg emberrel beszélgettem, és sokan jöttek oda hozzám gratulálni. Olyan jó élmény volt, hogy több filmfesztiválra is beküldtem a Noise-t.

Aztán egy napon, mielőtt elment teniszedzésre, jött egy e-mail, hogy az írországi First Cut! Youth Film Festival zsűrije a „The 2020 Best International Film Prize” elismeréssel jutalmazta. És még haza sem ért az edzésről, máris várt a következő hír:

Sajnos egyik helyre sem tudtam kiutazni a járvány miatt, viszont Amerikából kaptam egy felvételt, ahol a közönség reakcióját vették, miközben az én filmem ment. Még ha a vírus miatt nem is lehettem ott, jólesett látni, hogy nevetnek és tapsolnak.

Közben nekiállt egy másik kisfilmnek. Kísérleti jelleggel leforgatta A Tabán a világ közepét.

Apukám írott szövege adta az alapot, amit Lukács Sándor színész mondott fel. Nagyon tetszett a Tabán története, én is sok időt töltök a környéken, de apukám és nagypapám életében is meghatározó budapesti helyszín. Kifejezetten élveztem, mert sokat kísérleteztem a vágással. Gyakorolni szerettem volna a vizuális effekteket, amiket főként YouTube-ról tanultam.

Aztán a karantén alatt Zöld Csaba színész felkérte, készítsen egy klipet a Talány Akusztik Klikk című számához.

Örültem neki, mert apukám versei adják a dalszövegek alapját, szóval régóta ismerem a zenekart. Másrészt szeretem a zenét, én is gitározni tanulok. A karantén miatt nem tudtunk találkozni a zenészekkel, ezért találtam ki ezt a koncepciót, Csaba pedig szabad kezet adott. Utólag örülök, hogy így alakult, mert egy klip akkor jó, ha a videó támogatja a dalszöveget.

A Klikkel is beneveztek pár helyre, és az Országos Diákfilmszemlén kapott is egy alkotói díjat, most pedig a Zebra Poetryn, amely egy berlini költészeti fesztivál, több mint kétezer film közül válogatták be a versenyfilmek közé.

Van egy kamerám, azzal veszem fel az anyagokat. A szüleimtől kaptam egy zöld hátteret is, amivel mindenképp szeretnék kísérletezni. Szeretek úgy dolgozni, hogy már adott a téma. Ha választhatnék, hogy rendező, operatőr, vágó vagy dramaturg legyek, akkor az első három lenne a nyertes.

Amúgy azt mondja, nem tudja, mivel szeretne majd foglalkozni:

Sok minden érdekel, de az biztos, hogy már nem úgy nézek filmeket, mint mondjuk három éve, sokszor már nem a sztorit, inkább a technikát figyelem.

(Borítókép: Szabó Zoltán Bendegúz. Fotó: Trenka Attila / Index)