Parkot neveztek el Zuglóban Csingiz Ajtmatovról

2020.09.29. 21:10

A főváros XIV. kerületében, a Bánki Donát utca 15. szám alatt avatták fel a Csingiz Ajtmatov kirgiz íróról elnevezett parkot. Az ünnepségen részt vett Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnök is.

Az eseményen Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta: Budapestnek fontos, hogy bővítse nemzetközi kapcsolatait, mert egy erős településnek széles körű beágyazottságra van szüksége. Ezért fűzi szorosabbra az összeköttetést a kirgiz fővárossal, Biskekkel is. Személyes kiváltságnak nevezte, hogy éppen Zuglóban avatják fel a parkot.

Csingiz Ajtmatov világhírű író, tehetséges publicista, humanista gondolkodó, kiemelkedő állami személyiség és diplomata volt – mondta Szooronbaj Dzsejenbekov. A kirgiz és orosz nyelven is alkotó író a kirgiz irodalom legjelentősebb alakja. 1928-ban született, 2008-ban Nürnbergben hunyt el.

Kitüntetései között több olyan is akad, amit többször is átvehetett, így a Szovjetunió Állami Díját, amit háromszor, vagy a Lenin-rendet és a Munka Vörös Zászló érdemrendet, amelyeket két-két alkalommal. Ajtmatov 1978-ban megkapta a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, de 2000-ben kitüntették például a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is.