Statisztikai adatokkal reagálnak a vádakra a Színművészeti hallgatói

2020.08.10. 12:24 Módosítva: 2020.08.10. 15:05

Statisztikai adatokkal, grafikonokkal teli videót tett közzé a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata. A videóban az egyetemen végzett szakemberek sikereire, nemzetközi és hazai díjaira, rendkívül magas elhelyezkedési, szakmában maradási arányaira hívják fel a figyelmet. 

Ahogy arról az Index is beszámolt, néhány napja Vidnyászky Attila vezetésével egy olyan kuratóriumot ültettek az egyetem élére, amelyben egyetlen általuk jelölt szakember sem kaphatott helyet. Bekerült viszont Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft igazgatóságának elnök-vezérigazgatója.

A Színművészeti Egyetem tanárai, hallgatói többször tiltakoztak, tüntettek a döntés ellen, kevés sikerrel. Közben a kormánypárti sajtó folyamatosan támadta az egyetemet, az új videóban a hallgatók ezekre a vádakra reagáltak. Felsorolják többek között, hogy

  • az elmúlt tíz évben az egyetemen végzett színészhallgatók 96 százaléka jelenleg is aktív a pályán,
  • hogy az utóbbi harminc évben az összes színházi állami díjjal kitüntetett művész 74 százaléka az egyetemen tanult,
  • hogy a világon egyedülállóként három egymást követő évben három hallgatójuk filmjét jelölték Diák Oscarra, amelyekből Kovács István nyert is,
  • hogy a mester és tanítvány kapcsolat, a legjobb diákok tanárok mellé emelése generációkon átívelő, egymásba fonódó pályaíveket alkotnak.

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem generációkon átívelő örökségét most politikai-ideológiai céloktól vezérelve lerombolják. Ne hagyjuk, hogy egy egyetem szabadságharcát sárba tiporja a hatalom! Kiállunk a jövőnkért, a magyar kultúra jövőjéért!” – zárul a Hallgatói Önkormányzat által készített kisfilm.