Eltussolhattak egy zaklatási ügyet a Dörner György-féle Újszínházban

DKOKO20120202007
2019.12.07. 17:59 Módosítva: 2019.12.07. 18:48

Egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész érdemi következmény, felelősségre vonás nélkül zaklathatott szexuálisan egy másik dolgozót a Dörner György által vezetett Újszínházban még 2016 elején. Az intézmény igazgatójához forduló áldozat a színház egyik nem színész alkalmazottja. Az eset nyomán csak annyit tudott elérni, hogy „elkülönítsék” a feltételezett elkövetőtől, azaz, hogy mellé ne osszák be dolgozni.

A hvg.hu írt elsőként arról, hogy az Újszínház vezetése, azaz Dörner György igazgató pénteken levelet kapott az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. A portál szerint a főváros illetékesei azt tudakolják Dörnertől, hogy érkezett-e bejelentés 2016 elején a színház vezetéséhez, és ha igen, milyen intézkedések történtek. Ha érkezett bejelentés, de nem volt vizsgálat, úgy az elmaradás okára kérdeznek rá, illetve arra, hogy milyen belső szabályok léteznek a munkavállalók védelmére.

A portál megkereste Dörner Györgyöt, de amikor azt kérdezték tőle, meg tudja erősíteni, hogy történt-e szexuális visszaélés az általa vezetett színházban 2016-ban, állítólag azt felelte: „Köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok”, majd letette a telefont. 

Az Index is megpróbálta elérni Dörnert, főként miután színházi forrásaink megerősítették a szexuális zaklatás vádját és azt, hogy a főigazgatónak tudomása volt az esetről, azaz panaszbejelentést is kapott arról, hogy

az érintett színész állítólag leszorította és fogdosta az áldozatot, illetve a ruhája alá is nyúlt. 

A színház vezetőjét azonban az általunk ismert számon nem tudtuk elérni, és egyéb megkeresésünkre sem reagált. Szintén kerestük telefonon a súlyos váddal érintett színészt is, cikkünk megjelenéséig azonban nem reagált sem a hívásunkra, sem az sms-ünkre.

Információink szerint a fenti állítások szerepeltek a Főpolgármesteri Hivatalnak címzett panaszlevélben is, amely nyomán a fenntartó levelet küldött Dörnernek. Úgy tudjuk, a hivatal azért is kért sürgős tájékoztatást a főigazgatótól, mert a panaszos szerint nem egyedi esetről volt szó, és gyakorlatilag az egész Újszínház társulata előtt ismert, hogy mindennek az intézményen belül, vagy más módon sem lett érdemi következménye.

A társulatban többen úgy tudják, a bejelentésnek mindössze annyi hatása volt, hogy Dörner György magához hívatta a történet szereplőit. Erről azonban csak folyosói pletykák szóltak, Dörner maga pedig semmilyen módon nem tájékoztatta a kollégáit arról, tett-e bármit, akár csak egy bejelentést, fogalmazott egy forrásunk.

A hvg.hu forrásai szerint csak annyi intézkedés történt, hogy „a két felet elkülönítették egymástól, azaz az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt”. Ők azt is írták, nem tudni, hogy a Gothár-ügy adta-e a bátorítást, de a sértett panaszával a színház egyik korábbi munkatársa most megkereste az egyik színházi szakszervezetet is, mégpedig azt, amelyiknek a vád szerinti elkövető vezető tisztségviselője.

És ezen a ponton az ügy újabb kérdéseket vethet fel, amelyekre szintén az Újszínház igazgatójának kellene válaszolnia. A konkrét esetet követően ugyanis különös körülmények között került sor Dörner György újbóli főigazgatói kinevezésére, a folyamatban pedig a szexuális zaklatási váddal érintett színésznek is lehetett része. Arról már írtunk, hogy az igazgatói pályázatok kiírása és a beérkezett pályaművek elbírálása során szabálytalanságok történtek, így többen kifogást nyújtottak be Tarlós István akkori főpolgármesterhez és Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez. Mindennek végül semmiféle eredménye nem lett, most pedig úgy tűnik, Dörner György újrázásának különös módon a most nyilvánosságra került esethez is köze lehet.

Az ügynek különös pikantériát adhat, hogy november 19-én lett nyilvános, hogy zaklatás miatt távoznia kellett a Katona József Színház egyik munkatársának, majd másnap Gothár Péter rendező nyilvánosan elismerte, hogy ő az ügy érintettje. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem sokkal később kijelentette, súlyos bűncselekményről van szó, amit ki kell vizsgálni, és nehezményezte, hogy „egy éve eltussolnak egy ilyen ügyet”. 

A színház vezetője, Máté Gábor egy interjúban elismerte, ő azonnal értesült arról, mi történt Gothár és a kolléganője között, de azért nem intézkedett azonnal, mert úgy tűnt, az érintett felek elintézték egymást között az ügyet, persze már bánja, hogy nem vonta be az üzemi tanácsot. A kormány most előállt egy törvénycsomaggal, amely a Gothár-ügyre hivatkozva gyakorlatilag lehetővé tenné, hogy a kormány megvonja az állami támogatást azoktól a színházaktól, amelyek nem hajlandóak belemenni, hogy átalakuljanak "közös fenntartású" intézménnyé. Az ilyen intézmények vezetőinek kinevezésénél Kásler Miklós erőforrás-miniszter vétójogot kapna. Emellett

  • a kormány kiüresítené Nemzeti Kulturális Alapot, és a jövőben minden kulturális támogatásról a miniszter döntene;
  • létrehoznák a Nemzeti Kulturális Tanácsot, amelyben a "kultúrstratégiai intézmények" vezetői döntenének minden fontosabb kérdésben, ezzel jelentősen megerősödne néhány intézményvezető (Vidnyánszky Attila, Demeter Szilárd, Baán László) befolyása;
  • megszüntetné a független színházak működési támogatását, nehéz helyzetbe hozva az eddig teljesen szabadon működő műhelyeket;
  • létrejönne a Magyar Nemzeti Kultúrközpont Demeter Szilárd vezetésével, amely a kultúrpolitikai stratégiaalkotásban játszana vezető szerepet, és egy konszernbe tömörítené az Országos Széchényi Könyvtárat, a PIM-et, a KELLO Konyvtárellátót és még több más szervezetet.

Minderre pedig a kormányzati retorika szerint azért van szükség, mert – mint az a Fidesz szombati közleményében szerepelt – az állam nem támogathat a Gothár-féle bűncselekményeket eltussoló színházakat. „Elfogadhatatlan, hogy olyan színházak követelnek pénzt a kormánytól, amelyek akár éveken át eltussolnak súlyos, nők elleni zaklatásokat, bűncselekményeket.”

(Borítókép: Dörner György igazgató az Újszínház nézőterén, miután 2012. február 1-jén átvette az intézmény vezetését. Fotó: Kollányi Péter/MTI)